Lelked álma a Te valóságod. - R. Kövér Balázs

Ma hajnalban egy szórakozóhelyről tartottam hazafelé, és tömegközlekedés hiányában gyalogoltam. Nagyon régóta nem éreztem magam ennyire felszabadultnak. Kapcsoltam zenét, és végigénekeltem a hazautam. Hosszú hetek teltek el az út-, és boldogság kereséssel. Végül én lettem az őrült vörös, aki a kihalt utcákon hajnalban énekel. (Értem ezt most teljesen pozitív jelzőként. Eszem ágában sincs kicsinyíteni vagy akár leszólni magam. Ennyire már értékelem önmagam, hogy nem mondok negatív dolgot. Lisszaboni tűzoltóságon is így "ismernek" már, szóval ezt most büszkén vállalom.)

Sikerült elengednem a múlt mérgező sérelmeit azáltal, hogy inkább a boldogságot választottam helyettük. Viszont már nem akarom elnyomni a negatív érzéseimet sem. Elfojtással és eltitkolással nem orvosoltam a problémákat, ez csak tüneti kezelés volt. Ideig-órákig segített, de végül meg kellett élnem mindent, hogy ma itt legyek, ahol vagyok és ahogyan most vagyok. Végső soron, ha belegondolok: minden cselekedet, amit a szeretet keresése érdekében tettem, lefárasztott. Rá kellett ébrednem, hogy ezt magamon kívül (másban, máshol) keresni nagy erőfeszítéseket követelt, amely üressé, és bizonytalanná tett. Hiába vártam, hogy a külső világ majd enyhíti a félelmeimet. Így lehetett a vágyott teljesség érzése helyett, végül csak a csalódás jutott.

Lelkemnek ezután meg kellett tanulnia, hogy ha most beengedi a boldogságot - és azt nem vetítem előre a következő vágyam teljesüléséhez - akkor nemcsak most leszek sokkal boldogabb, de a következő vágyam is hamarabb megvalósul. Hiszen a bevonzás törvénye alapján a boldogság boldogságot vonz magához. A küzdelem meg újabb küzdelmeket. Ezért nem éri meg küzdenem a saját boldogságomért.

Nos, ilyen állapotot eredményez, mikor a jelenre figyelve, csak a lelkem hangját követem.