Figyelem, figyelem, nosztalgiajárat indul a 22-es vágányról, a vágány mellett kérem vigyázzanak!

Az elmúlt napokat kereséssel töltöttem. Szerettem volna visszamenni az időben és megérteni, hogy most aki vagyok, az a személy honnan indult. Egy pályázat kapcsán sporthoz fűzödő kapcsolatomról írtam valamelyik este, ma meg nem kisebb fába vágtam a fejszémet, mint megtalálni az életem értelmét. Kevésbé drámai megfogalmazás miatt pontosítok: megtalálni, hogy mikor mire volt szükségem, vagy épp mire vágytam. Visszamentem a fiatalabb Énhez és megkérdeztem mit szeretne az életében elérni. Ehhez közel húsz éves e-mailokat olvastam, és természetesen a blogom 1.0-as verzióját is végigböngésztem. A legeslegelső bejegyzésem 2007. június 4-én készült, amit a baratikor.com nevű közösségi oldalon írtam, ami egyébként még üzemel. 63 ismerősöm van ott, meg jó pár érdekes levelem. Gondolok itt olyanra, hogy kaptam egy pasitól egy félreérthetetlen célzásokkal teli levelet, majd következő leveleket már ennek a pasinak az akkori barátnőjével váltottam. Továbbiakat mindenkinek a fantáziájára bízom. Na de visszatérve. Az első írásom szentimentális lett: "Haho mindenki... Nem írtam még blogot, de itt az ideje. Ezt is ki kell próbálni egyszer... Szóval ma sikeresen lezártam a negyedik félévem. Persze nem minden jegyem olyan lett, amilyet szerettem volna, de nem is nagyon érdekel, csak legyen vége a sulinak. Már sok volt a vizsgákból, meg a bizonytalanságból (mert a sulimban ez alap dolog volt). Szóval vége az utolsó félévnek, innen jön a hajrá. Szakmai vizsga, nyelvvizsga... húúú, ezek még szép körök lesznek :S. Amúgy, azért kicsit rossz is itt hagyni mindent, két évig ide is haza jöttem. Vagyis konkrétabban másfél év az, amit soha nem felejtek el. Meg a csajokat sem, mi négyen nagyon komoly dolgokra vagyunk képesek. Csak soha nem csináltuk ezt, hanem csak nevetünk és élveztük az életet... Bulik, tollas, de még a tanulás is jó volt velük... Bár gondolom sokan vannak így, hogy imádják a lakótársaikat. Na én is imádom őket, mind a négyüket másért..."

De ugrunk egy kicsit az időben, elengedve a húszas évek elején lévő szertelenségemet, 2011-ben találtam újabb említésre méltó írásomat. Lehet nem kellene újra előhoznom, de leírtam akkor, ezért most is vállalom, erre vágytam én 24 évesen. "Végülis mi az 5 éves terv? Amit eddig kevés fizetés miatt nem tudtam, azt most megvalósítom: költök a tényleg nagy álmaimra. Szépen lassan majd mindenre: Lisszabon, Párizs, Füredi Anna-bál, egy wellnesses, masszázsos hétvége, egy saját lakás (az se baj, ha hitelre), majd annak felszerelése és pont. Tényleg nincsen ebben semmi házasságos, gyerekes dolog. Utazás, pihenés, élménygyűjtés, ismerkedés más kultúrával, és ami nagyon fontos: szabadság. Talán még a nyelv tanulásba is fektettek erőt, de a műkörmös képzést is szeretném elvégezni. ... Na igen, tessék meglepődni: vállalom, nekem az igazi káoszos, bohém élettel lenne kerek a világ." - Talán mondhatom, hogy kicsit meglepett az a fajta határozottság, ami sugárzik ebből az összefoglalóból. Pontosan tudtam mit akarok, de azt még jobban, hogy mit nem.

2014 tavaszán készültem az egyetemre, meg egy számomra fontos ember esküvőjére, kerestem a portugál tanulás lehetőségét, de az akkortájt indult tűzoltós képzésnek is nagyon örültem, és én akartam lenni a legjobb fej nagynéni a világon. "... nagyszabású tervek vannak, hogy hogyan tudok majd én lenni a legjobb fej nagynéni nyártól. És már majd' megőrülök, hogy lehessen azzal a gyerekkel vmit is kezdeni. Mert nagyon hosszú idő lesz mikorra túl lép a sír, eszik, alszik háromszögön. De én azt az időt már alig várom :). Kevés dolgot veszek az életben ennyire komolyan, mint a nagynéni szerepet. Tudatos, megtervezett szerep lesz ez kérem szépen. M aranyos lesz, meg cuki, ezért megdumálom vele, hogy hamar legyen két (vagy több) éves."

Most nem mennék olyan sokat előre az időben, csak egy évet. 2015. júliusában ismét határozott elképzélessel voltam az életem alakulását illetően. "Tudom, ez csak döntés kérdése, hogy hogyan élek ma. De szeretném, ha munkahelyem nem zsigerelne ki annyira, hogy szabadnapokon győzöm kialudni magam. Szeretném, ha nem azt kellene hallgatnom mindig, hogy ideje családot alapítani. Szeretném, ha nem akarnának keretet adni az életemnek csak azért, mert már nem vagyok huszonkettő. Szeretném, ha a munkám boldoggá tenne. Szeretném, ha sikeres lennék. Szeretném, ha nem kellene magyarázkodnom, hogy miért nem akarok gyereket. Szeretném, ha élhetnénk gyanús méregetések és kommentálások nélkül. Egyszerűen irigylem a sok fiatal egyetemistát, hogy bátrak és mernek élni. Sokan mennek külföldre ösztöndíjjal világot látni. Annyi élményük van már most, amennyi nekem soha nem lesz. Szomorú, hogy legspontánabb dolog az életemben manapság az, hogy később érek haza a munkából, mert éppen elbeszélgetem az időt a kolléganőkkel. Baráti köröm vagy házas, vagy nemsokára az lesz. ... Számomra ugyanannyira fontos az élmény szerzés, mint annak a megosztása. Szóval hiába szeretnék színesebb életet, ha ezt egyedül én akarom csak. Hiányzik az az élet, amikor vágytam vmire, annak akkor utána mentem. Nem voltak távolság és pénzbeli akadályaim, pedig merőben kevesebből éltem, mint most. Ez a pörgés, ez az élmény kavalkád hiányzik az életemből. Félre ne értsétek, nem azt mondom, hogy minden hétvégén discora vágyom. Egyszerűen csak élményekre, meglepetésekre. Megint vibráljon minden körülöttem, legyen élettel tele a napjaim. Nincs szükségem a furcsa tekintetekre, hogy nem a komoly élet felé tartok, hanem igyekszem panaszkodás mentes megélni a napjaimat, nem tervezni messzire előre, csak benne lenni a jelenben."

Majd innentől igazából már kvázi frissek az élmények, megéltem mélypontot 2016-ban, szárnyaltam 2017-ben. Volt itt minden, gyászoltam, de kötödtem is emberekhez, lettek új barátságaim, és voltak hosszabb-rövidebb kalandjaim. Írtam Róla, meg Róla és még Róla is, de boncolgattam többeket érintő általános témákat. Rendszeresek lettek az évértékelések, és az évindító írások is. Voltak publikálva novellák, de több epizódos mese is. Írtam, ha jól voltam, és írtam akkor is, ha nem. 2017 áprilisában például ezt. "Hosszú utat jártam be az elmúlt 1-1,5 évben. Erősebb, és sokkal tapasztaltabb lettem. Ezeket figyelembe véve, minden részletre kiterjedő kívánságlistát adtam át kedden éjjel a Teliholdnak, így nekem most "csak" hátra kell dőlnöm és élvezni, ahogy körülöttem minden kisimul. Érzem, ahogy az Univerzum által -a háttérben- alakuló jó dolgok lassan számomra is világossá válnak. Nem tudom honnan, de biztosan tudom: nagy változás előtt állok. Hamarosan felfordul a világom, de most a szó legjobb értelmében..."

Később már volt bejegyzés internetes ismerkedésről, tetoválásaimról, fotózásaimról, de a szépen, lassan kialakuló párkapcsolatról és annak összes -számomra- ijesztő aspektusáról. "Úgy kellett Nekem, mint egy drogosnak a következő lövés. Egy olcsó pótlék volt. Egy gyógyító Férfi volt, aki hitet, és boldogságot adott. Velem volt a munkahely váltási időszakban, kizökkentett a téli színtelenségemből. Feltöltötte a szeretet raktáramat, és megmutatta milyen könnyű (lehetne) az élet. Megtanított belesimulni az ölelésbe, igazi úttörő volt az életemben. Végtelen türelemmel terelgetett a Férfi-Nő kapcsolatok rendszerében. Megmelegítette a fázós lábaimat, és lenyugtatta a háborgó lelkemet." De ugyanígy szerepelt a bejegyzések között a munkahely keresés, és az út keresésem is. "Mégsem olyan könnyű elmenni innen. Emiatt elindulni az új felé se megy könnyen. De nem áltatom magam, nem lenne jobb, hiába is maradnék. Az elmúlt napokban átgondoltam. Meg próbálom optimistán látni a dolgokat: erre a két és fél éves megállóra szükségem volt. Az itteni élmények által is csak több lettem." Elkéstem az első munkanapomon, sőt egyszer ki is voltam rúgva, azt hiszem két óra hosszára, és nem volt túl sok kihívás se a munkakörömet illetően, mégis szerettem ott (is) lenni.

Szóval innen is továbbálltam, és nem sokkal ezután Pécsről is. Konkrétan 2022-ben. "Hétvégente szeretek Pécsen lenni, mindenre újra rá tudok csodálkozni, hétköznap meg jó itt. Van rendszer, kialakult az itteni rutinom és egyenlőre ennyi jelenti a teljességet. Tudom, hogy mikor itt lesz az ideje, lesz ennél több, vagy másabb is. Most ahogy év első bejegyzésében írtam, most egyszerűen csak: így, ahogy most van, szeretem az életem." Lendület és ez a belső béke nem tartott sokáig. "Rövid helyzetjelentésként azt tudnám leírni, hogy a munkahelyem teljesen beszippantott. Mondanám, hogy sikerült meghúznom a határaimat, de hát minek hazudjak? Vagyis igazából azok a határok köszönik szépen megvannak, csak nem jól képviselem őket. Előjött a maximalizmusom, és a régen elfelejtett imposztor szindrómám is. Zavar, ha nincs kész, idegesít, ha nem érek a végére, így inkább megcsinálom, befejezem, és megoldom. Van, amikor egyedül. Van, amikor csapatban. Van, hogy sötétedés után érek haza. Van, amikor még napsütésben. Munkába indulás előtt, reggel hétre már van, hogy lejárt egy mosásom, és el is mosogattam. Felemás a helyzet, mert ha jut időm magamra, akkor kerek kerekebb az élet. Amikor viszont úgy gyűjtöm a túlórákat, mint más a multik matricáit a pontgyűjtő füzetbe, akkor hamar felélem a lendületemet. Ilyenkor nagyon gyorsan elhiszem, hogy nem hogy előre, inkább hátrafelé haladok. ... Elment közel kilenc hónap már az 2023-ból. Repül az idő, és lehet ócska klisé ez, de jelen helyzetben mégis valósnak érzem. Életemben először komolyan elkezdett aggasztani a korom, vagyis nem is az, hogy mennyi vagyok (mert még mindig azt gondolom, hogy nem is nézzek ki annyinak, amennyi ténylegesen vagyok), hanem, hogy ezt az életet akartam én ennyi idősen? (Azért persze fiatalabb sem leszek, ezt érzem: reggel már három vitamin kell, meg egy nagy bögre zöld tea, hogy használható formám legyen. -  a szerk.) Feszít belülről az érzés, hogy nem töltöttem meg az elmúlt évemet minőségi tartalommal, de pl. az idei nyaramat sem. Mert "Nyár van és ki kell használni" meg "A harmincas éveid a legszebbek, éld meg" stb. nyomások érkeznek kívülről, amik bemásztak a lelkem alsó szegleteibe is, és a végére elhittem, hogy fene ette az egészet, nem is jól csinálom. Ezt kompenzálva sokadik tanfolyam, sokadik képzés, sokadik önismereti útra indulva próbálom megtalálni az egyensúlyt, beindítani a vállalkozásom; próbálok sikeres lenni, megtanulni mindent (is), vagyis igyekszem összekapni magamat és felülkerekedni a "nem vagyok elég jó" érzésemen."

Azóta volt még egy munkahelyem, megint voltam én az új, csináltam valami mást, mint az eddigi helyeken, de a tökéletesség még mindig nem érkezett meg. Vagyis remélem most, hogy kicsit rendbe tettem az idővonalam, átnéztem és újraéltem a régi történéseket, megértem végre, hogy pont ott, és pont abban a helyzetben vagyok, amire éppen szükségem van. És minden apró jó, nehéz, felemelő, bosszantó esemény, ember, helyzet kellett ahhoz, hogy ÉN én legyek. Most is vannak kétségeim, most sem tudok teljes megelégedéssel nyilatkozni a helyzetemről, és még lakást se vettem magamnak (pedig már mikor akartam). Több lett a rutin, meg a megszokás, de pont emiatt minden jó időszakot sokkal intenzívebben is élek meg. Ezek a szélsőségek végülis mindig meg voltak. Sose tudtam pontosan milyen is legyen az életem, hiszen hol a szabadságot, hol a bohémségot, hol a biztonságot, hol a szerelmet, hol meg a nyugalmat kerestem és volt, hogy önmagamat. 10-15 éve (mint fentebbi sorok is mutatják) mást hittem arról, hogy milyen lesz az életem közel a negyvenhez, és azt hiszem, némi csalódottság azért van bennem. 2007-ben a kezdeti bejegyzések sorai azt sugalják, hogy akkor sokkal nagyobb hitem volt. Húsz évesen elhittem, hogy enyém lesz minden, amire vágyom. Most 17 évvel később már nem hiszek ilyenekben, letettem ezt a naiv, ábrándos képet. Ma már tudom, hogy csak az lehet az enyém, amibe pénzt/időt/energiát fektettek. Hogy ez a fajta tudatosság, meg reális elgondolás jó-e, azt döntse el mindenki maga. Én mindenesetre a huszonéves magammal eltöltenék egy hetet, lehet tudnék tőle mit tanulni...