Na kezdjük az elején.
Spíler: német eredetű szó, jelentése: dörzsölt, nagymenő, hamiskártyás.
Érzelmi játszma: Számtalan módja van játszmázásnak. A párkapcsolati játszmák mindig azok számára fontosak, akik nem képesek valódi kötődést megélni és érzelmi háborúkban akarják a másik kegyeit elnyerni. A játszmák ellen a legjobb védekezés a tudatosság, és annak felismerése, hogy valójában mást mondunk, mint amiről beszélni szeretnénk. Tehát a leghatásosabb „fegyver”, amit a kivédésére használhatunk az az őszinteség és a humor.

Normális-e, ha egy párkapcsolatban hagyják, hogy a másik kicsit (vagy nagyon) féltékeny legyen? Ha ködösítenek, nem tesznek egyértelmű kijelentéseket, vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a másik ember találgasson? Normális-e ha korlátozzák, vagy megvonják a szeretetüket, mert a másik embert büntetni akarják? Ha belemerülnek az óvodás csiki-csukba, a „Te ezt mondtad, ezért én ezt mondom”, a „Te is ezt csináltad, ezért én is ezt csinálom” típusú gyermeteg huzavonába?

Volt idő mikor engem is az ilyen játszmák éltettek, főleg huszonévesként mikor egyszerre több vasat tartottam a tűzben. Mára viszont ettől már lever a víz, pedig állítólag csak így lehet "megfogni a legjobb partit". Akkor viszont úgy néz ki, tartósan be kell rendezkednem a páratlanságra. Fentebb említett kérdésekre a válaszok nálam elég egyszerűek. Nem fogok feleslegesen hisztizni, toporzékolni. Nem fogok mellédumálni, és ködösíteni. Nem is foglak féltékennyé tenni és a szexet sem használom jutalomfalatként, így zsarolva ki az érzéseidet. Sőt! Lehetsz Te akár a munkaügyi központ Félistene is, akkor sem képzelek egy közös kávézás után párkapcsolatot, és egy csók után nem fogok eljegyzési gyűrűket nézegetni. Nem foglak magamhoz láncolni, és nem kérdezem meg ezerszer, hogy szeretsz-e még? Azonnal tudatni fogom Veled, ha érzéseim komolyodnak, de azt is nyíltan közlöm, ha már csak az érintésedtől is kiráz a hideg. Nem leszek B terv, és lehet a magány érzése néha apróvá nyom össze, mégsem akarom, hogy "muszájból" velem legyél. Vagyis teljesen biztos lehet abban mindenki, hogy az érzelmi játszmákat kikerülöm és aki menni akar, arra én rá is adom a kabátot.
Az emberi kapcsolatok pókerjátszmájában a spílerek 19-re lapot kérnek, miközben én szenvtelen arccal felállok az asztaltól. A játékosok mögött sok kudarc, csalódás áll, és a saját érzelmeik elől menekülnek a bizalmatlanság védfala mögé. Engem viszont az ilyen viselkedés tett kétkedővé. Eddig is sokára mondtam valakire, hogy képes lennék komolyan kötődni hozzá; most még ennél is tudatosabban elzárkózom minden érzelemtől. (Egész egyszerűen nem szeretném a jövőm hamis illúziókat ígérő játékosoktól tenni függővé, és ha úgy döntök, hogy mégis maradok Pécsen, akkor ne a spílerek miatt tegyek így, hanem mert a lelkem – mindenkitől függetlenül- ezt szeretné.) Talán unalmas vagyok, de nem akarok már beleállni az olcsó játszmákba, magamat adom minden helyzetben. Nyílt lapokkal játszom, így sokkalta könnyebb a létezés. Meguntam, hogy folyton figyelmeztetnem kell magamat, hogy kevésbé éljek. Én ilyen vagyok. Szívből élek és őszintén. Kimondom, amit gondolok. Kimondom, amit érzek, ha boldog vagyok, ha szomorú. Elegem lett abból, hogy álarcot viseljek, hogy nem lehettem önmagam. Igazi nagyon ember vagyok. Semmit nem tudok megjátszani. Nagyon tudok élni, és nagyon bele tudok halni ugyanebbe. Ha jól vagyok, nagyon szárnyalok. Pedig magasról könnyű nagyot esni, mégse tudom fél gőzzel élni az életem. Ez mind én vagyok. Egy boldog mosoly közbeni legördülő könnycsepp. Egy fájdalmas sóhaj közbeni őszinte ígéret: az érzelmi játszmáid miatt nem szerettelek, de nagyon tudtalak volna...