Tegnap délután a lelkiismeretem elküldött futni. Indulás előtti pillanatban láttam meg magamat a tükörben. Talpig feketében voltam. Sapka, sál, kesztyű, pulóver, nadrág stb. Tényleg minden éjfekete volt rajtam. Gyorsan egy neonszínű lábszár melegítővel enyhítettem a tudatalattim választását. Aki ismer, pontosan tudja, hogy a színekkel jó viszonyt ápolok. Pont emiatt volt még számomra is ijesztő a sötétbe burkolózott Én. Ekkor kezdtem sejteni, hogy ez megint nem egy átlagos kör lesz. Táv háromnegyedénél nem tudtam eldönteni, hogy mi folyik végig az arcomon. Izzadtság, eső vagy egy könnycsepp? Talán mind a három egyszerre. Fájt. Akkor már eléggé ahhoz, hogy tudjam ezt most megint meg kell élnem. Kikerülni, esetleg elnyomni teljesen felesleges lenne. Fizikai fájdalom ezért könnyebb. Van egy sérülésed, kapsz rá egy gyógyszert/krémet és hetek múlva újra ott vagy a teremben. De a lelki „sérülésre” nincs csoda krém, vagy gyorsan ható pirula. Az jön és magával ragad. Sok mindent nem tudsz tenni, leülsz és megvárod a végét. Például beülsz egy kád forró vízbe, és zokogsz. Végeláthatatlanul. Elsiratod a múlt heti döntésedet, a legutóbbi kudarcélményed. Az elpazarolt idődet. A veszteségeidet. Meg Őt. És még azt is. A múltadat. A jelenedet. Vagyis tényleg mindent. Végén már Te magad sem fogod tudni mitől is vagy rosszul, és hogy mi is fáj a legjobban. Csak zokogsz. Nem érzékeled a perceket, nem tudod mennyi idő után, de egyszer csak elfogynak a könnyeid. Lelked egy fokkal jobban és sokkal könnyebben van. Valószínűleg addigra már a fürdő víz is kihűl, így nem lesz ott tovább maradásod egyébként sem.
Olyan ez, mint egy nyári vihar. Semmiből jön. Minden elsötétül, feketébe borul az ég, és feltámad a szél. Dörög, villámlik. Menedéket keresel, és aggódva várod a végét. Félsz, mert nem tudod meddig tart és mi marad utána. Majd csökken az ereje, végül teljesen elvonul. Ott marad a vihar után a sok pocsolya, a feldöntött napernyők, a letört faágak. És a kitisztult, kék ég, a friss levegő és a kellemes esőillat. Vagyis megkönnyebbülsz és lenyugszol egy -lelkedben tomboló- vihar után. És lassan a nap is újra sütni fog Feletted.