Nem tudom, hogy mindenki ennyit gyötrődik a párkapcsolatában, vagy csak én agyalom túl ezt is. Mindenesetre írnom kell erről, hogy végre lássam a megoldást. Nem ismerem a múltját és sose mesélt az előző kapcsolatairól. Féltve őrzött a gyerekkora, és hallgat minden korábbi élményéről is. Csak azt tudom, hogy most és így (ahogy vagyunk) jó Neki. Ritkán és szűkszavúan beszél kettőnkről, az érzéseiről. Annyit tudok, hogy tavaly télen célirányosan keresett egy személyt, aki egy kicsit felpezsdíti az életét. Erre februárban jöttem én. Mondjuk álmában sem gondolta volna, hogy felpezsdítésről szó se lesz, egyből egy két lábon járó hurrikán söpör végig az életén.
Sűrűn felteszem a kérdést magamnak, hogy mi a titkos receptünk? Két különböző mentalitású személy távkapcsolata mégis mitől működik ilyen jól? Első perctől kezdve az volt Benne az igazán vonzó, hogy egyedi. Senkihez nem hasonlítható, különleges és roppant mód humoros. Mellette már tavasszal is egy teljesen őrült világban voltam, és mások számára érthetetlen dolgokon tudtunk perceket kacagni. Az összes elrugaszkodott ötletemet képes volt a valóság köntösébe öltöztetni, így téve számomra elérhetővé. Mindig volt valami meglepetés a tarsolyainkban, és persze mindig mindenről "alkudoztunk" az egyensúly megtartása miatt. (Ha Ő csokornyakkendőt húz, én masnit varratok a ruhámra. Ha Nála alszom, másnap elhoz Pécsre buszozás helyett. Ha én csinálom a vacsorát, akkor Ő hozza az édességet. Stb.) Szóval sose álltunk le, valahogy ez egész társulásunk mindvégig izgalmas és vibráló volt. Minden este megszámoltuk, hogy mennyit kell aludnunk, hogy újra lássuk egymást, vagy hogy éppen elutazzunk. Szerinted ez gyerekes. Szerintem meg Nálunk ez a titok.

Szexuálisan már elég korán felkeltette az érdeklődésem, viszont a lelkemhez nagyon sokára kapott szabad utat. Végtelen türelemmel várta meg, hogy kitaláljam mit szeretnék. Ezer ellenérvet fel tudtam ellene hozni, és valahogy nehezen hittem el, hogy bármit is komolyan gondol velem kapcsolatban. Hiszen februárban és márciusban is csak "időt töltöttünk", szerintem lelke mélyén Ő sem mert/akart senkihez sem komolyabban kötődni. Végül szerencsével jártunk, átalakult minden bennünk. Nevében nem tudok pontosan nyilatkozni, de én most már ragaszkodom Hozzá és -a magam bugyuta módján- szeretem is. Hosszú idő alatt jutottam el idáig, és talán pont emiatt tudom igazán értékelni.

Szeretni és szeretve lenni. Feltételek nélkül.

Sose mondtam, hogy velem és mellettem könnyű sorsa lesz. Tudja, hogy nyaggatni fogom, ha azt érzem, hogy távolodunk egymástól. Vagy, ha épp azt érzem, hogy túl sok vagyok Neki (meg a családjának) és ezzel borítom ki. Most éppen egy ilyen nehezebb időszakban vagyunk. Iszonyú szükségem van a törődésére, a szeretgetésre és az öléléséire. Neki viszont nyugalomra van szüksége, túl stresszesek a hétköznapjai ahhoz, hogy fel tudja venni az én fordulatszámomat. Egy ideje olyan átlagos lett minden köztünk. Találkozások kisebb intenzitással és ritkábban történnek. Napközbeni kacérkodás már csak semmitmondó szavak, vagy rosszabb esetben sértődésre okot adó üres kifejezések lettek. Jah, hogy szerinted ez a normális? Ha a nagy könyvek megírják, hogy idővel mindenkinél csökken a szenvedély, akkor az úgy rendjén is van? Hát nincs... Nagyon nincs! Én egyszerűen pár hónap után sem tudok takaréklángon élni. Szeretni meg abszolút nem. Nem tudok szürke, és unalmas lenni. Se párban, se egyedül. Egy olyan intenzív, és nyughatatlan léleknek, mint amilyen én vagyok, ez a belekényelmesedés stagnálás egyenlő egy halálos ítélettel. Ha erre van szükségem, akkor veszek egy szobanövényt. Vagy valami mást, csak, hogy ne unatkozzak...

Lábjegyzetként fontos megjegyezni, hogy ezen gondjaimat jeleztem felé. Türelmemet kérte, és biztosított arról, hogy ezt is meg fogjuk oldani valahogy. Csak sajnos nem a türelmemről vagyok híres, és éppen nem tudok túl optimistán tekinteni a jövőre sem.