Magasan tartom a mércét önmagam számára. Így csalódni is hamarabb „sikerül”.

A névjegykártyámon a nevem alatt ott van foglalkozás gyanánt, hogy blogger, asztro-coach. Annyira képtelenül hangzik, hogy elsőre ezen eddig mindenki elnevette magát. Pedig hát mi más lehetne? Ez kérem szépen a jövő, a nehezen megtalált csapásiránya az életemnek. Nekem annyira valóságosnak tűnik, hogy már a zsigereimben érzem. Az egész olyan érzés, mintha már tényleg így lenne. És ez most nem az bugyuta ábrándozás, ami a nap 24 órájából 20-at kitölti, hanem az a mindent magával ragadó belső lendületem. Hogy pontosan érzem, hogy ez az. Jó érzéssel tölt el, és pontos képet tudok adni az életemről (hol és hogyan élek, mit csinálok szabadidőmben, stb.), vagyis akkor mikor ez bekövetkezik. Mikor én leszek a népszerű, és sokak által ismert blogger, akinek mindig lesz véleménye, és mindenről tud is írni egy jó cikket. Mikor úgy tudok az embereknek segíteni életvezetési tanácsokkal, hogy közben a magam kis spirituális szemléletével átitatva kapja meg az útravalóját.

Na de nagyon előreszaladtam a történetben. Kedden reggel találkoztam a hat évvel korábbi önmagammal, az éppen edzéseket barátnője kedvéért elviselő túlélő én ugyanolyan vékonyan, de közben eszméletlenül gyengén és erőtlenül küzdött a súlyokkal. Szívesen elmondtam volna Neki, hogy ne aggódjon, hamarosan beszippantja a sport világa. Most kényszernek érzi, de mikor először csinál egyetlen egy szabályos fekvőtámaszt, akkor érezni fogja, hogy ezért már megérte minden izzadtság csepp. Formálódik, izmosodik, fejlődik és egyszerűen ott ragad a teremben. Még az is lehet egyszer (kétszer, többször) a TV-toronyba is felszalad. Tudom miről hadoválok, 2013 év eleje óta spinning, TRX, Hot iron, jóga és franc se tudja még milyen órákon felbukkanok. Vagy a kondiban, esetleg a futópadon. Bárhol, ahol kiléphettek a komfort zónámból. Pedig -ahogy már ezerszer említettem- éppen akkor semmi bajom nem volt a testemmel és köszöntem szépen, de nem akartam én túl sokáig kiröhögtetni magam a teremben. Legesleg csinos lesz a nagy napján májusba, és utána el is felejtjük ezt a sportos őrületet - mondtam akkoriban elég sűrűn.

Szóval ezen a reggel találkoztam magammal, és ösztönösen is az elmúlt hat évemre gondoltam, hogy mennyi minden történt velem azóta. Hol volt pénzem, hol nem. Hol jobban, hol rosszabbul voltam. Volt, hogy valaki mellett, de inkább páratlanul éltem. Magasan fent, és mélyen lent. Veszteségek, egyetem, vasút, betegség, kórház és műtét, igazi mélypont, majd örökölt vagyon, utazások, álmok megvalósítása, újrakezdések, felmondások hada, meg a versenyek, angol tanfolyam, portugál órák. Tényleg elég széles a paletta. Mindeközben csak három fix dolog volt az életemben. A vackom az egyik ilyen (lehet csinosítás, lomtalanítás, vagy átpakolás sűrűn volt, de a hely ugyanaz maradt végig). Itt vagyok itthon, és bármi volt körülöttem/bennem, itt mindig a béke szigete volt és van is azóta. Ehhez szorosan kapcsolódva jelenik meg az írás. Egy-két blogbejegyzés minden hónapban volt, hanem több is. Írtam a nehezebb időkben, írtam a konyhában, de írtam hajnalonta is. A férfiakról általánosságban, a kapcsolataimról, a vágyaimról, a barátaimról, de meséltem a bűntudatról, a gyászról, és a félelmeimről is. Idővel nem csak blogoltam, volt, hogy novellát, és mesét, meg pályázatokat is írtam. Szóval ez a lakás már nagyon sok begépelt betű helyszíne volt. A harmadik, de egyben utolsó fix pontot lehet picit nehezebben találnátok ki, ezért inkább segítek. Ez nem más, mint a spiritualizmus. Elmúlt években bármelyik nap megkérdezhetted, meg tudtam mondani, hogy a Hold éppen melyik fázisában van, melyik csillagjegyre mi a fő jellemző, milyen ásványok lógnak a nyakamba, és melyik milyen céllal van, de unásig hallottátok az Univerzum, ezotéria, és intuíció szavakat. Valamint azt is, hogy a dolgoknak mindig többlet tartalma van, és hogy, senki és semmi nem véletlenül jön az életünkbe.

Így én se véletlenül kötöttem ki ezen a merengős kedden délután egy állásinterjún. Szakmailag, és személyiségem alapján is tökéletesen nekem való volt a meghirdetett pozíció. Mégis nemet mondtam, egyrészt mert a napi négy óra bruttó 115 ezer Ft-ért várakozáson aluli kínálat volt. Másrészt míg a sorunkra vártunk a többi jelentkezővel, én megvilágosodtam. Valahogy úgy alakult, hogy a körülöttem lévőknek kezdtem tippeket adni, hogy bent mit mondjanak, hogyan viselkedjenek. Nem tartott sok ideig, de annyira otthonosan mozogtam ebben a szerepben, hogy még szívesen maradtam volna többi utánam érkezőnek is segíteni. Akadt, aki fel-alá járkált idegeskedésében, de ott volt a frissen végzett, lendületes lányka is, aki tulajdonképpen bárminek tud örülni, ahol a szakmai tudását bővítheti. (Tudjuk, kevés helyen van kereslet a pályakezdő egyénekre. Valahogy diploma megszerzése után minimum 2-3 év szakmai gyakorlattal a hátad mögött vagy tökéletes jelölt a munkaadók szemébe. - a szerk.) Szóval bementem, lenyűgöztem az interjúztató párost, végül megettem őket -délutáni időpont lévén- uzsonnára, visszautasítottam az ajánlatot, és hazajöttem. Mit jöttem, repültem. Szárnyaltam, hiszen ez az. Nekem segítenem kell az elakadt embereket, tanácsokat és útmutatást tudok adni a magam kis spirituális módján. Annyira megtetszett az ötlet, hogy teljesen bele is szédültem. Azonnal haza akartam érni és erről írni, ezt tovább tervezni, és közben élvezni ezt az érzést. Bele kellett néznem a pénztárcámban ahhoz, hogy tudjam, hogy ez a névjegykártya még nincs benne. Nehezen tértem magamhoz, hogy még nem én vagyok az a Blogger, asztro-coach Pécsről, akiről "olyan sokat lehet olvasni". Mert hát ez az! Egyesítem azokat a dolgokat, amik eddig is életem részei voltak. 

U.i.: Ez egy teljesen átlagosnak induló keddi nap volt. Csak kár, hogy ezt éppen senkivel nem tudtam aznap személyesen megosztani. Viszont azon sem lepődünk már meg, hogy pontosan 24 órával később beengedtem az életembe az észérveket, a visszahúzó gondolatokat, és visszacsöppentem a jelenbe, ezzel összetörve minden gondosan felépített jövőbeni tervemet. Mindig elfelejtem: magasról lehet nagyot esni...