Több, mint fél éve nem írtam, és még akkor se kézzel (papírra), mint most. Van egy neonrózsa színű noteszem, ebbe írom a vázlatokat. Vagyis írtam, legutóbb szerintem közel egy éve. Leszoktam róla, gyorsabb volt közvetlenül a gépen megírni a gondolataim. Pedig ennek, így teljesen más hangulata van, mint a számítógép mellett. Nehéz ezt jól megfogalmazni, hiszen Neked ezek már karakterek a monitoron, a bejegyzés készülésének fázisait nem tudom hitelesen átadni.

Kint igazi, szürke, nyomasztó őszi nap van. Ezt kicselezve a hangfalakból madárcsicsergés szól. A távoli hangként egy patak csobogásával. Ha behunyom a szemem azt képzelem, hogy egy füves területen fekszem. Érzem, hogy a nap sugarai melegítik az arcomat. Ha jobban szétnézek, látom, hogy egy kis házikó udvarán vagyok. Olyan békés és nyugodt itt minden, hát persze: ezt hívják OTTHON-nak.

9 éve lakom Pécsen, és ebből nyolcat ebben a lakásban. Év elején még az össze-, tavasszal az át-, és év végére meg az elköltözés gondolata foglalkoztatott. Februárban távkapcsolatból együttélés lett, emiatt januárban végig ezen aggódtam. (Erről itt tudsz részletesebben olvasni. Jó, talán még most is vannak kétségeim, de igyekszem ezen dolgozni.) Utána nagyobb albérleteket kezdtünk keresni, hiszen a jelenlegi 47 négyzetméter elég, de hosszútávon azért nem túl kényelmes két embernek. Márciusban csak kapkodtam a fejem, szinte naponta lett jobbnál jobb ajánlatunk. Végül: itt maradtunk, mert minek albérlet, mikor ezt a lakást akár meg is lehetne venni. Itt már égi közbenjárásra is gyanakodhatnánk, jött a vírus, meg a bizonytalanság, de a lényeg nem változott: ismét nem történt semmi. Bennem szüntelenül élt a változás, a költözés iránti vágy. Amennyire eddig boldogsággal töltött el az ittlétem, most már pontosan annyira mennék. Ez volt a vackom, ahová mindig szerettem hazajönni. Alapvetően a lakással nincs gond, otthonos, élhető, de ez "csak" egy -erkély nélküli- lakás. Kinőttem. Ezer okot fel tudok sorolni, hogy miért jó panelban lakni, és újabb ezret, hogy miért drágább egy saját ház fenntartása, mégis tudom, hogy eljött az ideje a váltásnak. Persze, ha az én anyagi helyzetemen múlik egy jó ideig még itt laknék, de szerencsé(m)re már nem csak ezen múlik. Ahogy előbb említettem, dolgozom a helyzet elfogadásán és ezzel minden kimondatlan (lelki) akadályt elhárítok a ház vásárlás útjából. Többet nem akarok azon aggódni, hogy a tulajdoni lapon nem fog szerepelni a nevem, és így, annyi biztos pont sem lesz az életemben, mint most van, ez az albérlet. Igyekszem a levegőben lógó elvárásokat szélnek engedni, komolyan hinni szeretnék abban, hogy ezzel jó irányt adok az életemnek. Olyan helyzetre vágyom, nem csak vágyom, készülök is beleugrani, amit hosszú ideje próbáltam elkerülni, egy másik embertől fog függeni az életem. Mégis az a ház, megéri ezt a kockázatot. Ahol tágas, és világos a nappali. Ahol a teraszon a nyári estéken egy pohár bor mellett hallgatom a tücskök ciripelését. Ahol télen morgolódva fogom a havat seperni. Ahol van tér, kényelem, levegő, vagyis minden, ami most hiánycikk.

39 lakás van még ebben a tömbben. Ez alsó hangon is legalább 39 ember. Ennek jó, ha negyedét ismerem, névről még ennyit sem. Többekkel nem vagyok köszönőviszonyban sem, sőt 1-2 idősebb szomszéd egy kanál vízben is képes lenne megölni. De nem zavar, én sem foglalkozom Velük, Nekik is ilyet szoktam tanácsolni. ... Ez már csak átmeneti állapot, hiszen én már a ház udvarán írom a következő bejegyzésem. Ha ezt is elég ideig mantrázom, beteljesül. Ház már ki van nézve, csak a tulajdonos még nem tudja, hogy el akarja adni, azt meg pláne nem, hogy nekünk akarja. De ez apróság. Amikor tűzoltónak készültem, akkor is voltak nehezítő körülmények (például, hogy nem vagyok férfi - a szerk.), mégis megvalósult a maga formájában. Szóval lassan dobozolhatok, nemsokára költözöm egy kertes házba.