Szerencsés vagyok, mert nincs gyermekem, aki miatt itthon kellene maradnom. Nem tudom milyen a digitális oktatás, nem tudom mekkora teher bezárva lenni egy (vagy több) kiskorúval. (Mondjuk túlzás ezt amúgy szerencsének nevezni, tudatos döntés, és felelős szexuális élet hozománya ez, de a történet szempontjából ez most nem lényeges.) De szerencsés vagyok azért is, mert van munkahelyem, nem a legjobb, és nem is adnak túl sokat, de fixen hetente ötször van hova bejárnom. Igen, bejárni, mert míg minden más szervezet home office felé tendál, addigra nálunk ez már divatja múlt tevékenység. Hónap elejétől régen nem látott létszámmal képviseljük a munkáltatónkat. Szerintem mikor nem volt az országban a vírus, mert épp nyaralt, akkor se voltunk bent ennyien egyszerre, mint most, hogy megint hullámzik ez a vacak. Arccal előre, hiszen a hatékonyság ezen múlik. Csak el ne felejtsük az étkezőben a másfél méteres távolságot tartani, meg az üres székeket egymás között kihagyni. Szóval kijelenthettem, több szempontból is szerencsés vagyok. Ezt most tényleg nem ironikusan mondom, mert mélyen, belül tudom, hogy tényleg jó dolgom van. Van miért hálásnak lennem, és felismertem az értékeimet. Emiatt a körülöttem lévő sok agyhalott is jóval szórakoztatóbbnak tűnik.

Mégis napi szinten küzdök azért, hogy a hálára fókuszáljak, és jól éljem meg/használjam ki a helyzetem. Sajnos elég nehéz megmaradnom ebben a felemelkedett hangulatomban, és hogy miért?

• Megint a következetlenséggel van gond. Vannak a korlátozások, meg azoknak a kivételei. Emellett vannak a szabályok, és azoknak a sajátos értelmezései. Nálunk mindenki maszkot hord a munkahely egész területén. (Természetesen, mindenki, minden körülmények között -felelős munkavállalóként- betartja az igazgatói utasításokat. - a szerk.) Ez azért szerencse, mert épp a mosdó felé menet, pont jönne velem szembe a vírus, akkor nem fogom elkapni, mert rajtam van a maszk. Sőt a rosszabb élethelyzetben élő egyéneknél tett látogatásom során sem ágyi poloska, sem csótány, sem más rágcsáló nem jön velem haza, mert van rajtam maszk. Lehet ezt most már iróniával fűszereztem.
• Meg a bizonytalansággal. Szeretem megélni a jelen pillanatait, és igyekszem nem feltételekhez kötni a boldogságom, de hát egyszerűen nem hagyják. Úgy vagyunk, mint gyermekként: várjuk a nyári szünidőt, utána meg várjuk az iskolát (kíváncsiak vagyunk ki lesz a padtársunk, hol fogunk ülni). Majd milyen jó lesz felnőttnek lenni, mert akkor már nem kell dolgozatot írni. Egyszer csak felnőtt leszel, akkor milyen jó lesz nyugdíjasként, mert akkor már nem kell dolgoznod. Stb, stb. Mindig a jövőtől várjuk a dolgok jobbra fordulását. Most is ezt csináljuk: tavaly a 2021-et vártuk, most meg a sok oltóanyagot. Várjuk a március végét, mert majd ekkor lehet könnyítés. Várjuk az oltottsági szám növekedését, mert akkor már lehet utazni. Csak két hét, csak egy hónap, csak ez, csak az.

Egyszerűen fizikailag mindennap elfáradok ezekben. Szeretném, de nem tudom kikerülni. A hírek mindenhol ott vannak, a statisztika, oltottsági/halálozási adatok, de persze mindezekről az ellenvélemény is jelen van. A pánik, és a szorongás felszáll velem a buszra reggelente, valaki véletlen tüsszent, másik hat ember szeme kezd el villámokat szórni, hogy hogyan mer így utazni. Ujjal mutogatnak az emberek egymásra, mert az már ilyen-olyan vakcinát kapott, amaz meg semmit se. Mindenkinek van véleménye, és nem beszélnek másról se, mint, hogy, ki halt meg, melyik oltóanyag a hatásos, mik a legújabb szabályozások, melyik maszk ér többet stb. Viszont így csak azt érjük el, hogy minden háztartásban ott van a vírus. Hiába a kézfertőtlenítés, meg a védekezés, ott van mindenhol ilyen-olyan formában.

Szóval ezért nehéz -lelkileg- jól lenni manapság. Komoly melóm van abban, hogy csak magamra figyeljek, és élvezzem az életet. Nehéz megtartani a kiegyensúlyozott, és harmonikus gondolkodásmódomat, amikor újra és újra ugyanazokat a köröket kell lefutni. Emiatt nincs szükségem a korlátozások miatti panaszkodásra, a szabályok miatti felháborodásra, a maszk nem hordásával kapcsolatos kioktatásokra, a halálozási adatokra, az oltóanyagok pontos összetételére, a mutáns vírusokra, az újabb tünetek leírására. Legfőképpen nincs szükségem a fennálló bizonytalanságra, meg a következetlenségre. Ennyi. Kész. Megtelítődtem.