tájékoztattom kedves olvasóimat, h ezen bejegyzés szomorú, és arra érzékenyeknél sírást okozhat. nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhat.
történet vmikor 13 éves koromban kezdődött (mikor még divat volt rokonoknál nyaralni). szóval a nyaralás előtt nem sokkal születtek kiskutyák. és hát mint cuki rokon kislánynak nekem minden ott töltött nap alatt minden kiskutyát agyon kellett dögönyöznöm. de az egyik a sok közül kiválasztott engem, ragaszkodott hozzám. neve is lett, ő volt Füles. kicsi testű volt hatalmas fülekkel, tudod nem túl kreatív név, de hát na, kicsi voltam még nagy és hangzatos nevekhez. végülis a védjegye összement, vagy lehet ő lett nagyobb. mindegyis, keresztnevet egy egész életre választunk.
komoly győzködés kellett, h szüleim felfogják, h érkezik haza a gyerek, de hoz magával egy kiskutyát is. mert akkor már volt egy nagyobb idősebb kutyánk, gondolták, annyi pont elég is (zárójelbe jegyzem meg, h évekkel később már a három kutya se volt gond. rugalmasabbak lettek a szülők, szerencsére). arra is emlékszem, h nagyon nyüszögött az úton, és nem is bírta ki megállás nélkül a hazautat. fél úton pisi szünet, majd nyomás haza. ott aggódtam, h úristen mi lesz, ha megeszi a nagyobb kutya? mi lesz, ha elveszik? mi lesz velem nélküle, hisz ott akkor Ő az ÉN kutyám lett. első olyan kutya, aminek az oltási könyvében a tulajdonos nevénél az én nevem volt. akinek valaha volt kutyája az tudja milyen ez. olyan, mint az első szerelem. hogy lesz utána még sok, de az első örökre megmarad benned. nagyon sok időt töltöttem vele, próbáltam szuppper okos kutyát nevelni belőle. majd jött az első tél, gumicukor voltam, nem játszottunk, nem gyakoroltunk és tavaszra már nem hozta vissza a botot. tudom, azóta is sajnálom. zseni lehetett volna, ha én mondjuk nem utálnám a hideget ennyire. első hiba pont (a bejegyzés végére jobb lesz, ha nem számoljuk miket rontottam el)...
egy éves korában anyai örömök elé nézett, annak ellenére, h szerintem ez akkor még nem volt jó ötlet. nem beszéltem vele eleget a korai szex veszélyeiről. és végülis fiatal anyuka lett. családi morál felbomlott: az apuka kifordult magából, elnyomta a kölykeit. azóta teljesen biztos vagyok, h személyiségzavaros lett a kölyök. (mai napig legalább 10 dologtól fél kutya létére).
de mindez ellenére ő volt a legkisebb termetű, de mégis csak ő volt a Nő. két kan kutya (apuka, kölyök) tudta, h ki az úr. büszke voltam rá, de tényleg. és ezt szerintem tudta. hülyén fog hangzani, de különleges kapcsolat volt köztünk. beszéltem hozzá, és láttam, h megérti. emlékszem egyszer tini korom fő újságának számító Bravo Girl nevű csodában volt egy teszt, h milyen a kapcsolatod a kutyáddal? (ma is minden újságban minden tesztet kitöltök, ez lételemem. de nem ez a lényeg itt most.). szóval megcsináltam a feladatokat, pontosan nem emlékszem, de volt olyan, h egy személyes tárgyamat el kell dugni, és neki meg kellett találni. a pincében volt a hajgumim, és megtalálta. és gyakorlatilag a teszten majdnem max pontosak lettünk, szóval az újság is megmondta, h különleges kapocs van köztünk. együtt napoztunk, csak ő hátrányba volt, mert sötét és sűrű bundája volt, hamarabb melege lett. így én napoztam, ő meg az árnyékben hűsölt... és mivel ez egy visszaemlékezés elmesélek még pár hasonló kedves emléket, amik eszembe jutnak. igazából az egész bejegyzés nekem kell. azt hiszem erre nekem van szükségem, h el tudjam engedni, h el tudjam fogadni, h ha hazajövök, belépek a kapun és a saras lábával nem ugrál már többet a farmeremre (különös tekintettel a világos nadrágokra). nagyon tudott hízelegni, addig ment és piszkálta a kezed, míg nem kezdtél el vele foglalkozni, majd bumm eldőlt és várta, h vakargattod a hasát. mindig vicceltünk rajta, h olyan, mint egy rossz kurva, h azonnal eldobja magát, ha foglalkoznak vele :D
legelső csínytevése pedig az volt, h bement a nyári konyhába és a csirkepörkölt, ami a kövön hűlt megtetszett neki. és kievett belőle pár darab husit. dühös voltam rá, mert hát az nem neki ment, de végülis a nyári konyha sose volt tabu neki. okosan tudta, h hogy nyúljon az ajtóhoz, h az már nyíljon is neki bármikor. sőt azt is tudta, h ha kapott kaját bent, akkor hogy lépjen olajra a falattal. ajtónak neki dől lendületből, ajtó kicsapodik és már ott se volt. apukám sose tudta meg, h akkor aznap nekünk csirkepörkölt lett volna az ebéd :). egyszer meg is akarta kötni, de kivertem a hisztit és sose többet nem volt megkötve. max bezárva mikor esküvő meg ilyen nagyobb rendezvény volt az udvarban. de akkor is kárpótolva volt finomsággal, h be kellett zárni. paradicsom csuma volt a kedvence. tesóm szerint azt se tudta mit eszik, csak megette. de a paprikát nem csípte, de a paradicsomot szerette. remélem ahol most van ott erre figyelnek...
fiatalabb korában szeretett sétálni, volt neki engedős póráz. mert egyszerű póráz után, megkapta az engedőset. tudott volna mellettem menni, mert azon kezdtük a dolgot, megszokta. de akartam neki vmi újat, és menőt. lett ez. figyeltem a szülinapjára, májusi mint én. ha akartam volna se tudtam volna elfelejteni. na egyik ilyen séta alkalmával a szomszéd kutya kiszökött és neki esett. ott nekem nem volt se isten, se ember. azért mert az én kutyám kistestű és elesettnek nézett ki, attól még holmi hiperaktív foxi ne essen neki. végülis komolyabb sérülés nélkül megúszta ő is,  a fox is meg én is. talán a sógornőmnek lett maradandó tramu, de azóta is jót nevetünk mikor ez szóba kerül :D
mint mindenki, Őt se kerülte el a kora. idősebb lett, talán bölcsebb lett. jól kezelte a gyagyás kis vizsla hozzánk kerülését. sétálás már nem volt kedvére, elindultunk, megállt és karomba hoztam haza. na azóta nem voltunk többet sétálni, neki elég volt az udvar. picit talán le is lassult, reflexei tompultak. vagyis voltak neki fürgébb, élettel telibb napjai, meg voltak nyugdíjasabb napjai.
sokáig indulni akartam a keverék kutya szépségversenyen vele. mert tudtam, h okos, rám hallgat, ledumálom vele, megbeszéljük és szupper lesz minden. de nem jutottunk el, és most már nem is fogunk. újabb hibapont nekem.
húúú egyszer volt olyan szerencsém, h egy kutyás rendezvényen megnyertem a fődíjat. annyi kiló kutyatápot kaptam, ahány kiló voltam. és haza is hoztak tápostul mindenestül kecskemétről. jó soruk volt, úszkáltak a kutyák a kutyatápban :)
tudom, h szomorú volt mikor meséltem neki a tervemről, h elköltözöm pécsre. igazából elhanyagoltam, nem töltöttem vele annyi időt, amennyit megérdemelt volna (és nem csak ő). igen, bánt, h nem voltam jó gazdija az utóbbi időkben. harmadik hibapont. mondtam, h sok lesz :(
talán az fáj a legjobban, h úgy ment el, h el se köszönt. jól van este, reggel meg nem kel fel sose többet. majd 300 kmre voltam, és csak így... ennyi... nem értem... nem tudom...
nekem nagyon hiányzik. hazajöttem, és nem szaladt elém. nem kapaszkodott a térdembe (addig ért fel:)... ez még fura, idővel biztosan könnyebb lesz. de én tényleg imádom a kutyáimat, laptopon is ők vannak a háttérképemen. most egy ideig a telefonomra is kikerült Füles egyik képe. lehet, h csak kompenzálok: így jelzem a lelkiismeretnek, h szeretem őket és jó gazdijuk akarok lenni. talán akinek van vagy volt vmilyen állata az megért... vagy nem, az se érdekel. jól esett mesélni róla, emlékezni rá. még akkor is ha közben végig folytak a könnyeim...
sajnálom, h így kiborultam. el kellett síratnom, gyújtottam érte gyertyát is. de tudjátok, Ő volt ez első. sose felejtem el..
in memorian Füles (2000 május-2013 február)