múlt héten és e héten is ideglenes lakótárssal gazdagodott szerény kis albérletem. felért ez a két hét egy komolyabb önismereti tréninggel is szerintem. volt, h prezentáció készítésnek álcázott gitározás vette kezdetét, de a tanulásnak megálmodott beszélgetés is előfordult. nem meglepő módon többet beszélgettem ez a két hét alatt, mint előtte egyedül az üres lakásban (félre ne értsétek, jól el vagyok magammal egyedül is, de kicsit egyoldalú beszélgetés alakulna ki ilyenkor).
szóval, h mivel lettem több ez idő alatt? jól működik a "lakva ismerszik meg az ember" mondás, így azt hiszem többek lettek ezek a barátságok. beszélgetés mindenről, és azt veszed észre, h nagyon mélyen benne vagytok a dologban. én nem bántam, sőt örültem, h beleférek a bizalmi körben. közben persze kiderült a megfelelési kényszerem is, h mennyire szeretnék "felnőni a feladathoz". pedig nem kell, mert a nyuszis tolltartómmal vagyok én egész. (sajnálom, nem tudom jobban leírni. a lényeg, h az egyetemen megjelent komolytalanságom azt hittem probléma lesz, de kiderült, h pont ettől olyan annás az egész.) elmesélhettem, h milyen jeleket fogok fel tőlük, és hogy cserében felvilágosítottak, h én mit sugárzom, amiről kb fogalmam sincs. megint kellett a dolgaimra egy külső meglátás, a kérdéses dolgaimban pár független vélemény. igaz, megfogadni még nem tudom azokat, mivel azzal sem teljesen vagyok tisztában, h én mit szeretnék per pillanat. az őskáosz nem elég jó szó erre az időszakomra, amibe benne vagyok. (példaként mesélem el, h csütörtökön lelkemre vettem megint a munkahelyi gondjaimat. a munkaközi szünetemben, vonat mentes időszakban megírtam a felmondásom. teljesen biztos voltam benne, h fel akarok mondani, h nem bírom erővel tovább ezt. elfáradtam. majd mikor nekikeseredve elindultam vissza Pécsre, akkor találkoztam egy számomra kedves emberrel, akit régen láttam, nem számítottam rá. Ő egy megmagyarázhatatlan pozícióban van jelenleg az életembe. vonatról ismerem, természetesen. úgy gondoltam, h nem küldte volna oda az univerzum, ha azt akarná, h felmondjak. az jutott eszembe, h ilyen embereket is meg lehet ismerni a vonaton, és végül összeszedtem magam és küzdök tovább. nem mondom, h lelkesen megyek dolgozni mostanában, de igenis túl fogom élni. évek múlva boldog diplomásként hálás leszek, h megedzett a vasút.)
na és ilyen dolgok után még belecsöppentem vmibe, amire nem voltam felkészülve, ami meglepett. jól esett az ideglenes lakótársakkal megdumálni ezt, elmesélni arc és név nélkül mindent és meghallgatni a véleményüket. persze fordítva is ment ez a dolog, és ettől volt olyan kellemes. és nem feltétlen jelent ez teljes egyetértést, mutattak egy másik világot, egy másik gondolkodásmódot is. ami persze nem rossz, de nekem ismeretlen. szerintem mindkét ideglenes lakótárstól sokat kaptam az itt töltött idő alatt: vmi mást, vmi újat és persze a bizalmat, hogy elmondják, hogy meghallgatnak és hogy így pakkban, annásan is bírják a strapát mellettem :)