szeretnék vidám dolgokat írni, szeretném elújságolni, h jól vagyok és élvezem a nyarat. de sem a nyarat, sem a jó kedvet nem láttam erre felém mostanában... pl.: ma koncertre indultam, két hete ezen pörgök, és tessék órák óta esik az eső és hűvös, szeles idő van. természetesen CidriBence a társam, így nem mentem el megfagyni a belvárosban :P /komolyan még mindig van olyan, aki nem ismeri Cidri Bence meséjét? ejh. öreg hiba./
lassan egy teljes hónap elmegy a nyárból, és én még mindig vizsgaidőszakot tartok. megbukok, és megbukok és egyest kapok. lassan már, ha eltelik egy nap egyes nélkül, akkor furán kezdem érezni magam. természetesen csak én, mert mindenki másnak jól megy. ha csoporttárs, ha nem. pont emiatt nem meggyőző érv, h munka mellett ez milyen nehéz. jah és a sok vasutas kollégám nem munka mellett nyomja az ő szakját? dehogynem. befejezte sikeresen? befejezte. a csoporttársaim nem munka mellett nyomják? dehogynem. meg vannak a nehéz tantárgyaik? meg vannak. akkor miről beszélünk? :P

az a gond, h minden mindent generál tovább. a vizsgák miatt nem tudok elmenni edzésre, ettől pufinak érzem magam és fájnak az izmaim. a vizsgákra való készülés miatt nem alszom eleget, ettől befordulok és fáj a fejem. szóval lassan fáj léteznem is...
pedig nagyon nagyon büszke voltam, h erős, meg határozott vagyok és húúú de milyen jól megcsinálok mindent. erre két hónapja szinte árnyéka vagyok önmagamnak. és azt hiszem a sok bukás után a saját magamba vetett hitem elvesztése a legrosszabb. hogy nem vagyok kemény, nem tudom megoldani a dolgokat és messze nem az vagyok, akinek eddig gondoltam magam. és ez az igazán kemény dolog, felépíteni magad megint újra a nulláról. azt hitted, h ismered magad, h tudod ki vagy és hova tartasz. erre most meg ott állsz álmok, tervek és vágyak nélkül. álmodban a tanárod felkeres és elmondja, h szánalmas a vizsgád eredménye, és ő nem ajánlja neked ezt az egészet. ettől elmennél világgá, de attól félsz, h ott is lenne vki, aki ismer és a régi életedre emlékeztetne. elmennél szívesen Portugáliába, de rájössz, h nem tudsz portugálul sem, és inkább elásnád magad a föld alá, de még egy nyamvadt ásóra se telik, mert minden pénzed az utóvizsgákra költöd, meg a tantárgy újra felvételére.
szóval vagy Te és gondjaid. sokan, sokféle okossággal láttak el a napokban. értékelem mindet, de még én nem vagyok képes hinni magamban, a csodában, az univerzum jóságában, a boldogságban addig ez mind semmit nem ér. hálás vagyok a támogatásért. csak azt hiszem minden az én döntésem, minden, ami mostanában jut az én sorsom. ergo nekem kellene tanulnom ebből, értékelnem, amim van és elfogadni a sorsot. jó lenne, megint írkálni a kis boldogságcetliket, h milyen szép az élet. de nem találtam jó dolgot az elmúlt időben, amit érdemes lett volna megörökíteni. azt tudom, h most minden fáj és nagyon rossz egyedül, de emberekhez sincs kedvem. imádom a barátaimat, de nem veszem fel a telefont, ha hívnak. aggódom, és közben félek. magamtól, és mindentől. ijesztő ez az egész és szeretném, ha felébrednék és a régi világom várna újra...