előrebocsájtom, hogy a következő gondolatok általánosságban értendők. a valósággal bármi nemű egyezése a véletlen műve.

valahogy úgy alakult, hogy a héten pár ismerőssel a korkülönbség kérdéséről beszélgettünk. hogy mi az ideális? hogy mit akar a bohém harmincas? és mit az érett negyvenes? működhet a kapcsolat nagyobb korkülönbséggel? azt gondolom, hogy mindenkinek más lehet ebben a kérdésben az ideális (puff, lenyeltem egy közhely szótárat. ez elég gyenge válasz lett.) szóval szűkítsünk: magamra vetítve idősebb párral nincs tapasztalatom. velem egy korú, vagy fiatalabb pasik kerültek az életemben. gondolom nem véletlen, hisz a mai napig nem nőttem fel. ugyanúgy illik rám a gyerekes jelző, mint az infantilis. pont emiatt érzem azt, hogy a komolyabb, felnőtt (és itt szigorúan a jelzőre gondolok) gondolkodás nem passzolhat e mellé. kettő vége lehet ennek, hogy ő kapna idegbajt tőlem, vagy én unatkoznék a korlátai között. nehezen menne a "jól viselkedés" mellette, feszengés lenne, hisz másabb elvárásokkal indulunk neki az egésznek.mondjuk azt is meg kell jegyezni, hogy a hasonló korú pasik megértik a bolondságom, de kevésbé stabil jövő kép miatt a hűségük (nevezzük inkább a kapcsolat tartósságának inkább) imbolyog. hogy segít-e, hogy ha valaki nem annyinak gondolja magát, mint amennyi a személyi igazolványában van? senki nem tud kibújni a bőréből, alapvető generációs különbségek lehetnek (lásd: a mai 15 éves olyan stílussal van a világ felé, hogy én is csak pillázok néha.) szóval azt gondolom, hogy nehezen lenne meg a harmónia. nem tudom, hogy toleranciával lesz-e itt megoldás. vagyis lehetne-e, mert ugye ez csak elméleti síkon került elemzésre...

vicces, hogy hónapokkal korábban meg a társadalmi különbségeket elemeztem ki. ott elég egyértelműen ki tudtam jelenteni, hogy az összecsiszolódás segíthet a dologban. itt valahogy olyan mértékű áthidalhatatlan gondnak gondolom ezt a különbséget, ami csiszolódással sem megoldható. aki nem emlékszik miről beszélek, itt újra olvashatja.