fogalmam sincs, hogy mennyi idő kell a lelkemnek az utóbbi napok eseményének kiheverésére. azt hittem, ez csak egy üres mondat, de most már tudom: a péntek délelőttömet az ellenségemnek sem kívánom. ezzel szorosan összefüggve nyíltan üzenem a szomszédban lakó Királylánynak, hogy a családomnak okozott rengeteg fájdalmat akkor adom vissza neki, mikor erre már nem számít. nyugodtan minden lépésnél nézzen a háta mögé, higgye el, hogy egyszer ott leszek mögötte...

nem szeretnék a primitív szintre hozzájuk lesüllyedni, nem szeretném a szalagokat a koszorúkon még egyszer viszont látni, és nem szeretnék velük többet beszélni. csak azt szeretném megérteni, hogy miért jó mindenkinek, ha minket tönkre tesznek? mitől jobb nekik, ha minket bántanak? azt gondolom ebbe anélkül is belehaltunk lelkileg, hogy bárki megszólalna. az én erős Anyukám, aki képes volt új életet kezdeni, az most egy üveges tekintetű roncs lett. mindezt azért, mert senki (ismétlem senki) nem képes a véleményét magába tartani. szeretnénk rendbe tenni a dolgaink, egyszerűen csak szeretnénk visszacsöppenni a mindennapi életünkben. de most még csak azt érzem, hogy sose fogynak el a könnyeim; hogy sose múlik el a fájdalmam, a dühöm, a csalódottságom. vagyis azt hiszem ennek sose lesz vége. valószínűleg életem első igazán mélypontjára jutottam. ennyire sose voltam még egyedül, ennyire sose éreztem még kilátástalannak az életem, és tényleg nem tudom, hogy mikorra leszek képes összerakni magam. ... Tisztelt Nézőink! Az elkövetkezendő időszakban a Gyász extrákkal című történetet vetítjük. Megértésüket köszönjük. ...

a hátszeleink most különösen igénybe vannak véve. érzem, és biztosan tudom, hogy egy kis marokkal ott vannak mögöttünk, és csendben támogatnak. átölelnek, lefognak, vagy csak hagynak sírni. szóval csendben mellettünk vannak, és a legmélyebb dolgokat élik át velünk. szívből remélem tudják ezért mennyire hálás vagyok, és bízok abban is, hogy a sok rosszindulatú megjegyzés mellett Ő is meghallotta, hogy szeretem...