3:13 van. Fázom. Továbbra is a lakás leghidegebb pontja a hálószobám. Két -egyetem oltárán feláldozott- nem alvós éjszaka után most az agyam keltett. Túl hangosan kattog. Próbálja az őt ért eseményeket és ingereket feldolgozni. Foghatnám a Szuper Holdra az álmatlanságom, de felesleges. Múlt heti terápia óta az eddigi éjszakai gondolkodás (az álmodás - a szerk. Lásd az előző bejegyzést.) nappalra került át. Felerősödött körülöttem a vonzás törvénye és megkétszereződött az intuícióim száma: vasárnap beszélek egy helyzetről és hétfőn már megélem; embereket említek, akik megjelennek körülöttem; korábban megszakadt beszélgetések folytatódnak a semmiből és a házi feladat gyanánt megírt saját célú írások megelevenednek és a legalább egy éve vizionált szürke kabát is arcot és testet öltött /ezt elég, ha én értem/. Tudom, nincsenek véletlenek. Főleg nem nálam.

Az új először taszít, mert hatalmas erővel közeledik, s ezzel ellenállást hoz létre, és fájdalmat. Az ellenállás mély szeretetbe fordul, s a láng fellobban s örökre ég. Mély, olthatatlan szerelemmé nemesül. - Philippa

Csak most még félek. Új szakaszba jutottam, ami még ismeretlen. Ismerkedem ezzel és próbálom a körülményeket megérteni. Hát ezért vagyok most ébren. Év elején még azt éreztem, hogy tehetetlen vagyok a saját életem történésében, ami nyárra teljes mértékben elhatalmasodott. Pörögtek az események, megállíthatatlanul. Én meg csak néztem csendben. Nem volt sem erőm, sem lehetőségem ellene tenni. Most viszont már érzem, hogy ráhatásom van a saját életemre. Fura, és ismeretlen érzés, de kíváncsi ember lévén várom, hogy hova vezet ez a szakasz.
3:30 van. Tegnap a 14-es szám, ma a 3-as. Véletlenek nincsenek.