Egy kimerítő és hosszú hét, valamint egy különösen mozgalmas hétvége után állok a zuhany alatt és azon gondolkodom, hogy vajon merre tart az életem. Mert, hogy halad, az sose volt kérdés, csak néha az irány a kétes. Elbizonytalanodom, és átgondolom ezerszer is, hogy amit nem olyan régen egy napsütéses reggelen megálmodtam az vajon megvalósítható-e? Tényleg afelé tartok, hogy azt beteljesítsem?
Pontos elképzelésem van arról, hogy jövő ilyenkor hogyan és hol fogok élni. Nagyon fura, mert nem csak szeretném, és vágyom rá, hanem biztosan tudom, hogy ez így is lesz. Hiszen mikor erre a képre gondolok, még az illatok és az akkor bennem lévő érzések is kristálytiszták előttem. Kicsit olyan, mintha ez már a valóság lenne. Mégse merek erről az egészről senkinek se mesélni. Félek, hogy elmondva már nem "ilyen" lenne. Attól tartok, hogy az elmúlt hetek legnagyobb felismerése szavakba öntve már csak elérhetetlen ábrándnak tűnne. Ha az egész fejemben élő kép egy délibáb, most akkor is szükségem van erre. Enélkül tényleg nem tudnám merre tart az életem...