itt a vég...
na nyugi, nem világvége meg ilyenek. ilyenról nincs infom, bár fészbukon bejelöltem világvége after partyn tuti ott leszek :)
tehát akkor milyen vég. a suli vég, igen. ami közel 4 hónapja teljes terjedelmében kitölti az időm. túlesek két vizsgára bejelentő dolgozaton, akkor jövő héten már komoly vizsgákkal fogok szemben állni... inget vettem, cipőm van, kosztümöt eltúrtam, szőlőcukor tonna számra áll a táskában, kabala állat tudja a dolgát. már csak a fejembe kell belenyomni a sok tudást és nem is lesz gond :)
az a baj, h megint az van, mint érettségi előtt. már az idegesít, h nem idegesít semmi se. laza vagyok, határozott és higgadt. mert én tudom, h sikerülni fog. (elég ha szétnézünk milyen arcok dolgoznak a mávnál. na ha azoknak sikerült, nekem miért ne?:) viszont a csoporttársak nagy része már tövig rágta a körmét, ideggyógyászok többsége ismerősei a fészbukon, pszichológus előreköszön neki. én meg vasárnap még el is iszom (egy kicsi) pálinkával az agyamat.
bár ennek ellenére határozottan messzemenő terveim vannak az utolsó vizsga napot illetően. az a minimum, h szorosabbra fűzöm a fütyölőssel a barátságom, de a várva várt biciklit is megvenném. sőt talán két hét vizsgaidőszak után a világot is megváltom, ha van erre igény :)
na végül összegezve: feltételezük, h a bejelentők jól sikerülnek és elkezdem a vizsgákat. (kereskedelem bejelentő március 30, forgalom bejelentő április 4. ha esetleg eszedbe jutna, és drukkolnál. köfi)
első lesz április 7dikén forgalom írásbeli. ez parás. nem is kicsit. szóval itt nagyon drukk.
második árpilis 8dikán villamosági vizsga. no para, a lényeg, h ne a felsővezetékre terígesd a ruhákat.
harmadik április 11dikén forgalom szóbeli. ez megint parás. megint nagyon drukk. ez nem a kidumálós vizsga. mami tudja, kétszer tapsolták vissza a produkcióját...
negyedik április 12dikén kereskedelem írásbeli. kicsit parás. 20 példa. ebből szerintem fele ilyen, h 8 nyugdíjas, hat tandem biciklit visz meg 22szer átszáll, akkor mennyit fizet. (nem vasutasoknak mondom, h értsék a poént: díjszabás példák és olyan abszurdok, h ha az életben vki kér ilyen jegyet, nyugodtan dobd ki az ablakon).
ötödik április 13dikán műszaki. ez megen laza menetnek ígérkezik. fűtés, hűtés, kerekek, fékek, csavarok, csapágyak. tanár laza, nem célja a rossz jegy. ezt mondta, hamarosan kiderül, h kamuzott-e :)
hatodik április 14dikén kereskedelem szóbeli. sok anyag, de itt van helye rizsnek, kidumálásnak, körítésnek. szóval várhatólag egy jó húzással, és cserfes számmal jó jegy is várható.
azt hiszem ennyi előrejelzést tudok adni. részletes beszámolók hamarosan itt... nyugi, nem a reklám után. még kereken 6 tanítási nap és itt a vég :P :)
Elgondolkodtat, szórakoztat, megismertet, vagyis egy olvasmány rólam.
pancsi blogja
A bejegyzés trackback címe:
https://panics.blog.hu/api/trackback/id/tr166281574
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
serac 2011.03.28. 22:28:05
jó bejegyzés ;-)
panics 2011.03.28. 22:34:29
nagyon köfi :)
herrbakos 2011.05.21. 21:47:26
Boldog szülinapot Pancsi és tessék szépen új bejegyzést is írni! ;-)
panics 2011.07.06. 23:51:27
köszönöm, és elkészült azóta a túrás bejegyzés :D