közeledik a nőnap. na ez is olyan ünnep, amit nem értem, h miért kell vele foglalkozni. eleve ha azt veszem alapul, h nekem egészen sokáig a testemmel elég behatárolhatatlan kapcsolatom volt. általános iskolában nem voltam népszerű, amin ugye a gerincferdülésem miatt hordott fűző is sokat rontott. szerencsétlen kis iskolás voltam, aki a váltócipőjét se tudta megkötni egyedül...
majd jött a középiskola. gépészeti iskola, két maroknyi lánnyal és nagyon sok maroknyi fiúval. "húúú biztos sok pasid van egy ilyen suliba" - annyi ezrest adtak volna, ahányszor ezt hallottam már gazdag lennék. na de nem volt, ellazáskodtam a dolgot, se szoknya, se komolyabb sminkelés. itt sem gondolom, h komoly népszerűségnek örvendtem. érettségi után meg gyorsan le is vágattam a hajam. pillanatok alatt ott voltam az egy centis tüsi hajammal a világban
majd jött az egyetem, másik város, másik élet. heti öt nap külön a szülő felügyeleten kívül. láttam, hogy van élet a tornacipőn, farmeren és bő pólón túl is. első időkben nem találtam a helyem, ismerkedés se ment túl jó, mivel nem voltam éppen egy igazi, belevaló csajszi. határozottan tudom, h első időkben haza akartam menni, h nekem nem kell itt lenni. vicces, h az egyetem végére meg eljutottam oda, h haza se akarok menni :) de most nem erről akartam mesélni, hanem, h esetlen voltam. nem volt nővérem akivel majd ruhát cserélek meg ilyenek. egy nagyon okos bátyám volt, akivel semmilyen körülmények között nem cseréltem ruhákat :D
majd tanulmányok után sok munkahelyen megfordultam. vendéglátásban sok borravalóért cserébe kellett vhogy kinézni. ez az a biznisz, ahol sokat adnak, h hogyan nézel ki. ez idő alatt kezdtem megváltozni, majd szépen lassan a mindennapokban is elengedhetetlen lett szempillaspirál, szemfesték. hajfestésben anyukám mester lett, az árnyalatok között kerestem milyen is az én színem. hosszú keresés eredménye a mostani vörös-fekete kombináció. ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg. de azt hiszem a hajammal való élményeim egy külön blogot is megérnek.

jöttek a szépségversenyek, amin főleg a nyeremény miatt indultam. mert tudtam, h nem most fog elkezdődni a híres modell karrierem. eleve ha csak azt vesszük, h az igazi modelleknek nincs festve és gesztenye barna hosszú hajuk van és mondjuk ápolt egészséges foguk (ugye január óta ez is bukta nálam) ebben tisztában voltam, próbáltam megküzdeni a magas sarkús, szépen mosolygós világba. nem volt egyszerű, jól ki is lógtam a sorból. de na tizenezres fürdőruháért sokat elvisel az embert, nem? még talán azt is, h versenytársak szolidan kiröhögnek, h neked nincs magassarkúd? hát akkor mibe szoktál járni? sportcipőbe, b...zd meg :P
na mindegy, ingyen fürdőruha és kalap kabát. nem álmodtam nagyot egyik versenyen se, örültem, h ott vagyok a döntőbe, mosolygok és nem esek le a színpadról két segrázás közben.
mai munkahelyem megköveteli a kemény, és határozott fellépést, megjelenést. vagyis lehet nem követelmény. de szeretem a sötét kék egyenruha hatalmát. hogy odamegyek és kb az lesz amit én mondok. mert ha nem vesz jegyet, viszontlátás. ha vesz, akkor meg olyat, amire jogosult. ezt a rendszerem. szeretem, h én irányítom a dolgokat. nincs bájos mosolygás, és nincs kedvesség. szabályok vannak és határozottság. vagyis nekem ezt jelenti egy munkás nap.
ezek után viszont külön igénylem, h a hétköznapokon piros, lila vagy akár sárga feltűnő ruhákban pompázzak. néha különesen jól esik csajosan kinézni a szabadnapokon. bár még mindig nincs nővérem, akivel ruhákat tudok cserélni, de van ehelyett turkáló. ahol kincsenket lehet találni szolid fizetés mellett is

viszont egyben tudom, h nő vagyok: nagyon figyelek a kinézetemre. a napokban ráálltam a mérlegre, és kereken 60 kiló voltam. gyors kétségbeesés, és fogadkozás, h még többet még intenzívebben tornázok. szupper izmos akarok lenni, ami tudom nem éppen minden nő álma. de azt hiszem ez már eddig is világos volt, h nem én vagyok a nők példaképe :P

mindezek ellenére nem gondolom, h a nőnapot ünnepelnem kellene. ha lehetne választani, nem tudom, h csaj akarnék-e lenni. talán pasinak egyszerűbb. nem gondolom, h akkora élmény, mikor az alig létező nőiességemre emlékeztetnek, azzal, h: boldog nőnapot. nem gondolom magam nőcis nőnek, így ez a nap se nekem szól. szóval köszönöm, de nálam a március 8 egy átlagos nap és nem igénylek komolyabb felhajtást. talán majd akkor veszem komolyan ezt a napot, amikor befutott, ünnepelt modell leszek :D