ma van öt éve, h kapcsolatra léptem a vasúttal. ez pár dolgot felidézett bennem. többek között azt is, h ezzel összefügg, h ilyentájt lett vége a postai karrieremnek. mert hogy igen szorosan követték egymást az események. egy héten belül meg volt a szerződés bontásom ott és aláírás a vasúton. sietősre fogták ott a dolgot, nem volt idő gondolkodni. persze nem lettem a postán ezzel túl népszerű, mert, h embert se találtak helyettem és betanítani sem tudtam senkit. de hát hirtelen kaptam az alkalmon...
a betanításról jut eszembe. egy nyugdíjas, idő hölgyet váltottam. vagyis az ő helyére kerültem, szóval a gépelést, és számítógép használatról én tudtam neki újdonságot mutatni. minden szerénység nélkül merem mondani, h gyorsan tanultam. levelek rendszerezését kellett megtanulnom és készen is voltam. szétszedni, h 12 biciklis (városon belüli körzet) van, négy külterületes, meg a csomagosak. kis méretűk ide, nagyobbak oda. többször vitték már, vagy most elsőnek. lejárt, nem vette át máshova. stb, stb.

az iroda, ahol tartózkodtam a leszámolás volt. első időkben nem nyúlhattam a telefonhoz, majd ahogy egyre jobban belejöttem, egyre több mindent csinálhattam. "Leszámolás. Tessék?" hangzott a telefonba a hangom. rohanj le egy levéllel most, vagy nem találjuk ezt meg azt, nem tudom hol van-e. nem volt sok lépcső az ügyféltér és az első emeleti irodánk között, de párszor le-fel szaladgáltam a cirka két órás munkaidőm alatt. és hogy ne legyek olyan szerencsétlen, és idő előtt szórjam szét a rengeteg levelet, dobozban vittem le egy nagyobb adag levelet. de néha a takarítónő kidobta az asztal alatt eldugott dobozom, akkor lopnom kellett másikat. volt mikor ráírtam fekete filccel, h ne dobd ki. hát azt pl nem dobta ki, csak eltette minden alkalommal a szekrény tetejére :P. azt is pontosan tudom, h mindig a farmerem hátsó zsebében hordtam a mágnes kártyám. engem zavart a gépelésnél, h a nyakamba lóg. laza eleganciával kihúztam a zsebemből, "pitty" és szabad utam nyílt mindenfelé.

végül komoly előrelépés az volt, h nyáron helyettesítettem a hat órás kolléganőt. így egy rövid időre a napi két órából napi hat órás lettem. egy hűvös irodába, más közegbe kerültem. alapból ott sem volt gondom a munkával, csak az zavart, h egyedül vagyok nagyon hosszú órákat. igazi nagy élet minden hó ötödik munkanapján a leszámolásban volt, akkor van ugyanis a családi pótlék hordása. képzeljétek el, a 21 század ellenére még sokan nem a bankszámlájukra kapják a pénzt. szóval azokon a napokon rengeteg meló volt, és nem is lehetett tartani a munka órát. bent voltam azokon a napokon vagy három és fél órát :)

visszagondolva az is egy nagy család volt. volt ott testvérpártól kezdve a házaspárig minden. még szeretők is voltak. húúú volt is nagy balhé, mikor kiderült, h ki melyik kollégájával... :P mondjuk igyekszem csak a jókra emlékezni, és mondjuk nem ezekre. aki kedvelt, az megértette a munkahely váltás okát és támogatta az ambícióimat. ahogy most is teszik páran a vasúton. jóban voltam kb mindenkivel, ennek ellenére ma már sokan nem ismernek meg az utcán. így a memento végére azt kell, h mondjam, h ijesztően sok párhuzamot tudok vonni a két munkahely között (annak ellenére, h abszolút nem azonos jellegű a két cég). mindenesetre, ha otthon járok és postán kell elintéznem bármit is, nyugodt szívvel megyek be. de tudom, már csak egy ügyfél vagyok, nem volt dolgozó/kolléga...