az nem kérdés, h sokat utazom. az sem kérdés, h civilben is. na úgy a vonatozás felér egy katasztrófával. tudjátok akasztják a hóhért szindróma. vagyis az a gond, h utasként nincs hatalmam a bolondok felett. egyenruhában lehet az enyém az utolsó szó, de itt max csak a zsörtölődő tömeg része lehettek. ritkábban, de akad buszozás is az életemben. helyi járatos verzió megint csak lábon kihordott agybaj, de a távolsági buszozás az vmi más érzés. (most kérem ne vegyétek figyelembe, h a busz elleni gyógyszertől le vagyok szedálva. és büntető jogi felelősségem teljes tudatában kijelent nem állok tudatmódosító hatása alatt). szóval a más alatt nem rosszat értek, sőt. teljesen mindegy, h pár órát vagy napokat vagyok távol Pécstől a buszos visszaút az hihetetlenül jól esik a lelkemnek. elmegyek a legnagyobb agybaj, vagy halálos fáradtság állapotából, majd belecsöppenek a családi/alföldi életbe és visszafelé átértékelek dolgokat. elmúlik minden előtti nyűglődésem, az albérletem a nyugalom szigete lesz és a pár napja/hete keresett lelki békém is visszatér. sajnos egyre sűrűbben felejtem el, h életem legjobb döntése volt Pécsre költözni, és hogy itt vagyok otthon. úgy kelek fel minden reggel, h a helyemen vagyok. akármi lehet az egyetemen, a vasúton itt mindig az én világom vár. egyszerűen ilyenkor mikor közeledek Pécs felé, egyik városból suhanunk a másikba, közben mennek az órák -vagyis fogynak a kilóméterek-, tudom és érzem, h itt kell lennem, itt kell élnem. csak sajnos ezt a mélypontokon rendre elfelejtem. (meg mondjuk tavaly ilyenkor mikor ha azt mondja Ő, h irány Vecsés, akkor mentem volna oda új otthont teremteni. szerencsére ez az érzés elmúlt, mellesleg Ő meg amúgy se mondana soha ilyet. szóval ezt az opciót gyorsan el is lehet felejteni.)

azt gondolom nálam élesen elkülöníthető a dolog: Félegyháza a haza, és Pécs az otthon. de mondjuk ezt nem fogja megérteni az, aki nem szeret otthon lenni. vagy nem tudja hol van a lelke. mondás szerint ott vagy otthon, ahol a fogkeféd van. szerintem meg ahol a lelked megnyugszik.

szóval három óra busz út. átértékelek, megnyugszom. csodálom a naplementét, szól a zene és ... és jól vagyok. nem háborgok, nem lázadok, nem panaszkodok. és ki tudja? egyszer lehet olyan, aki ennek szeretne részese lenni. akivel megosztom az OTTHON-t és közben elfogadja a HAZÁ-t, (igen, pontosan így nagy betűvel). addig viszont a lelkem békéje otthon van, megérkezett...