Tegnap volt egy üzleti megbeszélésem, és ahelyett, hogy takargattam volna az alkarjaimat, nyíltan vállaltam, hogy mindkét kezemen található tetoválás. Ez a helyzet indította meg bennem, hogy erről beszélni kellene, hiszen nem vagyok ettől sem rosszabb, sem alkalmatlanabb, de azt sem gondolom, hogy ettől tökéletesebb lettem. Egyszerűen ezek már a részeim, és most kicsit mesélek róluk, hogy megértsd, miért mertem egy komolyabb tárgyaláson mégis felvállalni ezen részeimet.

Az egész sztori 2015-re nyúlik vissza. Sőt ha nagyon tágan értelmezzük, akkor má' gyerekkoromból indult a dolog. Mert hogy Apukámon láttam én először tetoválást. Az övé inkább "sufni tunningos" volt, de tudtam, hogy számára fontos üzenete van és ezt nem fél a világnak is megmutatni. Majd lett egyre nagyobb a rokonságban, meg az ismerősök között is a tetováltak aránya. Na de ugorjunk egy kicsit az időben, mikor nagykorú lettem én az évenkénti piercingre voksoltam. (Konkrétan alig pár nappal múltam el 18 éves, és már ott mosolygott a köldökpiercing a hasamban. Majd gyorsan ezt követte még egy orrpiercing. - a szerk.)
Szóval egészen 2015-ig tinta nem érte a bőröm. Hiszen akkor jelentős évfordulóhoz ért az életem, hiszen akkor volt, hogy 10 éve ismertem meg a legeslegjobb barátnőmet. Ezt mégsem lehet pl. egy közös ebéddel megünnepelni. Mentünk szépen tetováltatni. Minta adta magát, fontos volt számunkra, hogy együtt a kettő is alkosson valamit, de külön-külön is egészek legyenek. Ahogyan Mi is a barátságunkban. Szabadszelleműbb tagnak (ez vagyok én - a szerk.) szállnak a madarai, megfontoltabbnak meg hát ugye ülnek.

Nem volt egy év és ismét a szalonban álltam a következő mintámmal. 2016 nyarán járunk. Ismét fontos üzenetem volt magam számára, amit lehet elég lett volna, ha egy post it-re írok, de az akkor nem volt kéznél (ellenben a saját bőrfelületem pont előttem hevert). Egy nőgyógyászati műtét, lezárt szerető lét és egyéjszakás kalandos élet után főszereplővé tettem magam a saját életemben, vagyis újjászülettem NŐként. Mint a bábból kijövő pillangók a derekamon. Az már csak univerzumi csavar, hogy a tetoválás elkészülte után kaptam a telefont, hogy édesapám elhunyt. Így még egy -további- jelentéssel bír eme mintám. Emiatt nem is gond, hogy ez alap esetben nem is látszik.

Ismét nem vártam túl sokat közel háromnegyed évvel ezután, 2017 februárjában egy komolyabb -önismereti- terápia után, önbizalom megerősítése és életem akkori sötét időszakán lezárásaként ismét "megszólított" egy minta. Neked csak egy indával körbefont csillaghalmaz, valami krikszkraksszal az alján. Nincs ezzel gond, nem is kell ebben ennél többet látnod. Ez amúgy a másik (nem túl) publikus tetoválásaim egyike, így felesleges is lenne magyaráznom erről többet.

Itt visszavettem a tempóból, és 2019-ig nem is jártam tetoválószalon környékén sem. Ekkor viszont grafikussal terveztett egyedi (kicsit pszichopata) tűzoltó lány, és a pécsi Tv-torony kombó került a bokámra. Ennek nincs magasztosabb jelentése, csak annyi, hogy akármi is van és lesz az életemben, én Pécsen vagyok otthon. Meg hát: kettős személyiség vagyok, szóval ha úgy adódik egy baltával simán kinyírlak, miközben mindezért még hálás is leszel nekem. Ez annyira tipikusan én vagyok, hogy ha csak egy dolgot kell magamról mutatnom, akkor tuti, hogy ez lesz az, így ezt melegebb időjárásnál a szemfülesek már észre is vehetik..

De éppen megszáradt a tinta, 2020 májusában világjárvány ide, karantén oda, megérett a Hold ciklus nevű tetoválásra az idő. Ahogyan ez az égitest is változik, nő majd elfogy, majd megint dagad, megint csökken stb. úgy megy az életben is a rossz. Lehet elég lett volna az elmúlik szó is, de ezo énemhez ez volt találóbb. Szóval emlékeztető elkészült: jön a jó, csak meg kell várnom.

Majd 2023 novemberig ismét szünet következett. Vágy volt már egy ideje, de ehhez a minta viszont nem. Elég volt egy jegyzettömb majd három éven át, hogy semmit ne felejtsek el. De elfogytak a papírok, vagy csak toll nem fogott már, amivel felírjam, mindegy is hogy volt, a lényeg: ismét üzenőfal lett a bőröm. Gondoltam én, hogy felkarra pont illik a kitalált minta, de hát a szalonban kiderült, hogy az biza' oda nem fér ki. (nesze nekem, pálcika kezeim) Újratervezés. A lábadra ráférne. Úúú, ööö, ááá nem is tudom... Vagy kisebb formában, a kigondolt minta light verzióban. Húúú, hááá... Mivel a minta fix volt számomra, így akkor a helyszínnek kellett módosulnia, így lett egész vádlis. Hogy mi is? Egy Unalome minta kissé feltunningolva rám szabva.

Az unalome tetoválások jól megragadják az élet lényegét, mivel pontosan ezt képviselik: a megvilágosodáshoz vezető utunkat. Az Unalome egy titokzatos és misztikus jel, amely szorosan kapcsolódik a filozófiához. A buddhista szerzetesek szentnek tartják. Általában, egy ilyen szimbólum egy kecses hurkokkal ellátott vonal, amely fokozatosan egyenessé válik és egy ponttal végződik. Ez a kép egy olyan személy lelkét szimbolizálja, aki megpróbál kijutni a sötétségből, megtalálni valódi célját és megtalálni a harmóniát. Egy ilyen jel képét a testen erőteljes talizmánnak tekintik.
Ennek a szimbólumnak a tetováláson látható különféle hurkai és cikkcakkjai a valódi bölcsesség megismeréséhez, önmagunk legjobb verziójának eléréséhez vezető nehéz utat szimbolizálják. A tetoválásokat általában olyan személyek alkalmazzák a testükre, akik önmagukat szeretnék megismerni, spiritualitást szerezni. A számos hurok után haladó egyenes vonal a belső harmónia és nyugalom szimbóluma. A pont a dobás végét jelenti: az igazi utat megtaláltuk és elértük. - forrás: internet

Szóval emellé a hurkok mellé került még a női energia, az erő, az önmegvalósítás, és az újjászületés jelképei is, hogy így egy megismételhetlen és utánozhatatlan minta jöjjön létre. Ami most is segít. És emlékeztet. Meg üzen.

9 év 6 tetoválás. Mindegyik helye tökéletesen kitalált, mintája egyedileg összerakott. Olyan, ami igen nagy eséllyel soha nem jön velem szemben az utcán. És fáj mikor tetoválnak? Persze, hogyne fájna. Egy tűvel szúrkálják a testem, nagyobb mintáim esetében több órán keresztül. Lesz még? Lesz, ez nem is kérdés. De a mikor és a mit kérdésekre még nem tudom a választ. Vannak ötletek, amik hosszú távú tervekként jelen vannak, de jelenleg akut és égető üzenetem magam számára nincs. Majd adja a Sors, hogy kevesebb, vagy több mint egy év múlva kerül újra tinta a bőröm alá.
Szóval ez az én történetem, és ahogy említettem a bejegyzés elején ezek a minták már a részeim. Viszont! Senkit nem akarok rábeszélni erre a tevékenységre, és ítélkezni se akarok. Szimplán csak szerettem volna megmutatni, hogy a tetoválás nem ördögtől való és nem kell elhúzott szájjal bámulni, ha valakinek mégis van. Ha számodra többet jelent, mint egy irka-firka, akkor meg vállald büszkén. Ha viszont mereven elzárkozol előle, akkor hagyd ezt másra, ne erőltesd. Így csak és kizárólag érzékenyítésnek gondolom ezen írásomat.