szüleid sajnos már nem élnek. van hat testvéred, két gyermeked és egy unokád. -nem akarok észt osztani, de mindenki a lelkiismeretével majd számolja el, hogy mennyire támogatott/segített az utóbbi években.- elváltál, és valamikor sok évvel ezelőtt hoztál egy nagyon rossz döntést. de én még emlékszem, hogy volt idő, mikor erős voltál és a családodért mindent megtettél. igaz magad egyszerű módján mutattad ki a szereteted, de a gyermekeiddel engedékeny voltál. a gond annyi, hogy makacs, és önfejű vagy, ezért nem tudtál segítséget kérni/elfogadni. talán, ha akkor leteszed a büszkeséged, belátod gyengeséged most nem itt tartanál. de ez a "mi lett volna, ha..." kérdésen már nem szabad gondolkodni. így viszont marad az, hogy a jelenlegi helyzettel kell megküzdeni.
volt idő, mikor nem is beszéltünk. dühös voltam rád, és megsértődtem. rosszul esett, hogy az önzőséged miatt szépen lassan tönkre ment minden körülötted. nem figyeltél másra hosszú ideig, csak magadra. nem jól kezelted az élet nagy csapásait, és egyre rohamosabb tempóval mentél lefelé a gödör aljára. ezen az úton valószínűleg én hamar engedtem el a kezedet, amit (mint pár sorral korábban írtam) magammal kell elszámolnom. elfelejtettem, hogy van egy láthatatlan szál, ami összeköt minket. pedig, ha Te vagy a hideg, akkor én a meleg. ha Te vagy a kicsi, akkor én a nagy. ha Te vagy a széles, akkor én vagyok a keskeny. szóval Te vagy a makacs, én meg a nyers. ebből gyorsan kipattan mindig a szikra. köztünk lévő kommunikációs gátakról szakdolgozatot lehetne írni. mégis mostanában a düh helyére a csalódottság és a sajnálat költözött. tudom ez megint nem az, amire szükséged van. de sajnállak, mert nem veszed észre, hogy ki használnak a "barátaid", hogy pár kedves szóért a lelked eladod, hogy gyenge vagy és keserű. de legfőképp csalódott vagyok, mert még mindig nem látod be a döntéseid súlyát, és még mindig mást okolsz a gondokért. valószínűleg a gond az, hogy hirtelen volt minden és "nem volt időd" leszokni, csak leálltál vele átmenetileg. nem gyógyultál meg, sőt el sem indultál a felépülésed felé. közben a mérhetetlen magány és a Rád szakadt rengeteg idő sok borús gondolatot ébresztet benned, nem tudtad, hogy hol a helyes irány. de ekkor kellett volna igazán erősnek lenned, ekkor kellett volna szembenézni a démonjaiddal. ez nem történt meg, így viszont most nagyon kell küzdened. hisz Te is tudod: az intenzív osztály nem az a hely, ahol a betegek sokáig vannak...

u.i.: én írni tudok, nem mély érzelmeket kimutatni/megélni. ezzel most kezdjen mindenkit azt, amit szeretne.