Olyanok vagyunk, mint az ég és föld. Pont annyira passzolunk össze, mint a szandál és a zokni. Emiatt nehéz megtanulnom a Te nyelvedet, Neked meg nehéz megérteni az én lelkemet. Párként abszolút nem, de utóbbi időszak tükrében úgy néz ki, már barátként sem tudunk együtt működni. Mennyivel könnyebb és gyorsabb lenne egy dobozba bepakolni a kedves emlékeket, és örökre kiballagni a másik életéből. Én mégsem tudom ezt megtenni. Magamat és állandó közléskényszeremet megerőszakolva csendben figyeltem az elmúlt hetekben. Tudom, ha felbukkantam volna, csak idegesítettelek, és kiborítottalak volna. Gondoltam, ha nyomasztó jelenlétem megszűnik az életedbe, akkor talán Te is a régi leszel. Az a laza, kicsit szemtelenül beszólogatós, de mégis támogató barát, aki tavaly voltál. Akitől megtanultam, hogyan kell kotyogós kávét főzni. Vagy az, aki novemberben a világ legjobb kabalája volt. Vagyis az a személy, aki az összes különbözőségünk ellenére mégis fontos volt nekem.
Tegnap este ismét egy parttalan beszélgetés vette kezdetét, és továbbra is maradtunk a "semmiben". Tévedsz, mert nem hibáztatlak semmiért, és eszembe sincs Téged bármiért is felelősségre vonni. Ugyanazt a helyzetet másképp látjuk, így talán mindkettőnknek igaza van. Emiatt lenne érdemes dolgozni a semmi megszüntetésén. Nincs rá logikus válaszom, hogy miért gondolom, de úgy érzem, hogy ez nem ennyi. Hogy van ebben a barátságban, még pár jó pillanat. Nem áll szándékomban az elmúlt három hónapot bepótolni, annak el kellett szükségszerűen telni, hogy most itt tartsunk. Nekem csak szükségem van a meglátásodra, ahogyan le fogod szólni az új állásomat. Ahogy együtt majszoljuk a jól bevált melegszendvicset. Ahogyan kiröhögsz, hogy még mindig nem tudok parkolni. Nekem erre van (Belőled) szükségem. Nem szeretném már ezt a "semmit"  tovább csinálni. Én csak újra akarom élni a kellemes pillanatainkat. Hidd el, már nem akarok minden szituációból győztesként kijönni. Nem akarok hallgatásban és makacsságban versenyezni Veled. Nem keresem a megoldást a kialakult helyzetre, hiszen elfogadtam: mi már örökre egy szandál zoknival páros leszünk. Egész egyszerűen én már csak a választ keresem, hogy valamikor fogunk-e mi még együtt bandázni? Vagyis, hogy leszünk-e újra barátok?