Húszas éveim elején még kézzel-lábbal tiltakoztam, hogy nekem ugyan nem kell jogosítvány, meg ne gondoljuk már, hogy én egy autó fenntartására fogok költeni, mikor történetesen díjmentesen utaztam vonattal szinte bárhova. Végül 30 éves koromra torkig lettem az effajta kötöttségekből, tartalékom is egyre nagyobb volt, így elkezdtem a Kresz tanfolyamot. Nem lett a barátom, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hatodik alkalommal jött a siker. A pech széria ott kezdődött, hogy a pótvizsgák rendre mindig egy nyamvadt ponton múltak. Talán már akkor el kellett volna gondolkodnom, hogy ezzel hiú ábrándokat kergetek, és az én helyem a közeljövőben is csak az úgynevezett anyós ülésen van.
Több hónapnyi próbálkozás után, egészen konkrétan 2017. novemberében végülis elértem a megfelelő pontszámot, jöhetett a következő etap: az elsősegély. A fentebb említett pótvizsgázás, mint akkori időtöltésem miatt én egyetlen egy percet sem ültem bent az elméleti képzés ezen óráin. Mégis kereken egy éjszaka alatt felkészültem, és egy nagy adag koffeinnel karöltve el is ballagtam az elsősegély tudásomból számot adni. Az egész vizsgára jelentkezés olyan hirtelen volt, hogy tulajdonképpen nem is volt időm bepánikolni. Bíztam abban, hogy anno az egyetemen tanultak előjönnek, hiszen ott négyes lett ez a tárgyam. Végül a kötelező körök, úgymint az újraélesztés és stabil oldalfekvés egész vállalható lett, ami viszont a sebkötözésre már nem mondható el. De a messze földön híres kommunikációs készségem kimentett, és végül abban maradtam az engem vizsgáztató úrral, hogy ha egy mód van rá, akkor nem szeretne velem találkozni, amikor épp valami baj érte. Ebben azonnal egyet is értettünk.
Ezzel a második rész is kipipálva, jöhet a forgalom. Anno mikor autósiskolát választottam, nálam szempont volt, hogy kisebb méretű autóval, női oktatónál tanuljak. Valahogy zsigeri szinten tiltakoztam a férfiaktól (e téren). Itt nehezítő körülményként már megjelent, hogy vidéken kezdtem el dolgozni, így csak késő este és esetleg hétvégente tudtam órákat venni. Legeslegeslő alkalomra élénken emlékszem, Pécs-Pellérd-Pécs távon jártunk , már elég sötétben. Végig úgy szorítottam a kormányt, hogy az ötven perc végére teljesen elzsibbadtak az ujjaim. Ezt még további 39 ehhez hasonló alkalom követte, majd eljött az első forgalom vizsga időpontja, mikor is a Közlekedési Hatóság udvarát sem sikerült elhagynom. Remegtem, izgultam, így végül nettó két perc alatt rákerült a papíromra a nem megfelelt minősítés. Hetek mentek el az időpontra várva, és újabb hosszú órákat töltöttem a tanuló autóban. Fizettem, vártam, vezettem és ismét egy vizsgabiztossal találtam magam az autóban. Ezen alkalommal már fejlődést mutattam, közel 600 méter megtételét követően állított félre, és zsebeltem be a második sikertelen forgalom vizsgát. Ekkora megint rugalmas munkarendben dolgoztam, szóval ismét csak minimális stabilitással az életemben próbáltam a legjobbat kihozni magamból. Nem sikerült. Addigra már az anyagi keretem éppúgy fogyott, ahogy a motivációm. Így ismét leálltam a vezetéssel, küzdöttem az új munkahelyem nyújtotta kihívásokkal, kerestem a káoszban a rendszert. És nem mellesleg ismét díjmentesen utaztam, igaz most már autóbuszon, de gazdasági szempontok miatt a korábban már említett – nem tartok én fent saját autót- elmélethez tértem vissza. Persze szemeztem én az Opel Corsákkal, de a szándéknál sokkalta erősebbnek bizonyult az értéktelenség érzése, önbizalomvesztés és félelem. Majd hirtelen ötlettől vezérelve ezek „kijavítására” spirituális megközelítést alkalmaztam. Ki akartam deríteni honnan ered ez a félelem, és miért nem vagyok képes hinni magamban újra. A feltett kérdésemre két irányból két teljesen eltérő választ kaptam, de valahogy akkor a pozitív válasszal jobban tudtam azonosulni, ami a harmadik vizsgám sikertelenségét elnézve balgaságnak tűnik. De ne szaladjunk ennyire előre az időben...
Ismét munkahelyet váltottam, majd azt ott hagyva álláskeresőként felélve minden anyagi tartalékom, ismét a vezetés szorult háttérbe. Végül májusban találtam egy nekem való állást, ahová viszont a jogosítvány feltétel volt. Lett ismét motivációm, így szereztem rá pénzt, és májusban újra az autóban ültem. (Valahogy a 70x50 perc környékén már inkább nem számolod mennyi pénzt öltél bele ebbe az álmodba. Sőt! Egy idő után a levezetett órákat se számolod, csak fizetsz, vezetsz, vizsgára vársz spirál részese leszel.) Végül június 3.-án egy meleg, nyári napon, mikor a harmadik nem megfelelt vizsgát produkáltam, akkor valami végleg eltört bennem. A vizsgabiztos szerint nem éreztem az autót, és nem is érezte magát biztonságban mögöttem. Ezzel mérve halálos csapást az amúgy is ingatag motivációmra/önbecsülésemre stb. Aznap délutánra világossá vált, hogy csalfaság volt minden, és a negatív spirituális megközelítés már nem is tűnt olyan idegennek.

És hogy azóta mi történt? Gondolkodtam iskola (és oktató) váltáson is már, de többen a tudomásomra adták, hogy ha én balf.sz vagyok, akkor teljesen mindegy, ki ül mellettem, és lehet tényleg el kellene ezt engednem, Ha meg ezt éppen nem mondták az arcomba, akkor viszont azért utasítottak el, mert félő, hogy rontom a statisztikájukat, (negyedik alkalom sok órával, ajaj, de problémás eset - a szerk.). Ezek ellenére a munkahelyemen még mindig feltétel hiányos vagyok emiatt. Szóval nem merek tartósan berendezkedni ezen a helyen se, előbb vagy utóbb úgyis kirúgnak a jogosítvány hiánya miatt. Emellé nem kisebb nyomásként tudatosult bennem, hogy novemberben lejár a kresz vizsgám érvényessége, így, ha addig nem sikerül befejeznem, akkor elveszik minden és 0 km-esként kezdhetnék mindent elölről. Vagyis számszerűsítve a több, mint fél millió forint és közel két évem, amit eddig beletettem ebbe a történetbe, menne a levesbe. Szóval elcseszett egy helyzet lett, ami 0-24-be emészti a lelkemet, és tett mára egy folyamatosan szorongó egyénné, aki csak árnyéka önmagának. Ezek után tényleg nem tudom, hogy lesz-e a történetemnek happy end-je. Csak azt tudom, hogy találnék újabb munkahelyet, ha úgy alakulna. Az önbizalmam, és az optimista jövőképem megtalálása a nehezebb. ... Ígérem kedves Olvasó, amint bekövetkezik az áttörés és sikeres a forgalom vizsgám, azon nyomban értesítelek. A gond az, hogy ide most már a csoda kell, kevesebb itt már nem tud segíteni.