Igen jeles évfordulót ünnepelhetünk ma, amit nem lehet emlékezés nélkül hagyni.

10 éve ezen a napon költöztem Pécsre. Elkezdtem az ÉLETet, így csupa nagy betűvel. Mondjuk, egy percig nem volt kérdés számomra, hogy itt fogom elkezdeni a felnőttlétet. Lehet kicsit későnek gondolod, 24 évesen lépni meg ezt, de szerintem ez még éppen belefér. ... Igen, tényleg 34 vagyok már. ... Na de ne ragadjunk le a koromnál, a visszaemlékezésem szempontjából nem releváns a dolog. 

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt az időszakot, azt mondanám, hogy állandóság. Ami elég fura engem ismerve, mert nálam pont ennek ellenkezője a jellemző. Mégis azt gondolom, hogy bármilyen változások, események voltak (lentebb ezek kifejtésre kerülnek - a szerk.), tisztában voltam azzal, hogy ehhez a városhoz, vagyis pontosan ide tartozom. Minden hullámvölgy alján, és tetején is tudtam, hogy a helyemen vagyok. Az már csak az Univerzum tréfája, hogy mostanában kacsingatok egy újabb költözéssel, és egy újabb lakhely változtatással. De tudom, hogy Pécsett mindig találok egy hangulatos helyet, vagy csak egy fotó témát. Ezzel együtt azt is tudom, hogy meg van bennem az a képesség, hogy bárhol újra kialakítsam a vackomat. Lehet az akár kisebb település, vagy akár másik megyében lévő város is. De ez, az elmúlt tíz éven mit sem változtat...

Ígértem a kifejtést, szóval számszerűség kedvéjéért laktam ez idő alatt két albérletben, és már a garázsból is másodikat bérlem. Volt öt különböző munkahelyem, és lett ugyanennyi tetoválásom. Ha kicsit részletesebb akarok lenni, akkor rászoktam az Ördögkatlan Fesztiválra, és a sportra (körbetekertem kétszer a Balatont, és a Tisza-tavat is). Na meg a versenyzésre is. Szereztem már érmeket, kupákat, de volt, hogy csak emléklapot kaptam. Apropó, emléklap. Részt vettem egy Guinness rekord kísérletben is. Megvalósítottam gyerekkori álmomat, -önkéntes- tűzoltó lettem. Természetesen oltottam is tüzet. Ültem repülőn, már kétszer jártam Portugáliában, egyszer Olaszországban meg Franciaországban, autóval meg négyszer Horvátországba, vonattal meg több alkalommal Csehországban. Ezek az utakban az a közös, hogy bárhol is voltam, mindig Pécsre jöttem haza. (Mert mindenhol jó, de én szeretek itthon lenni. - a szerk.)
Próbálkoztam az angolt és a portugált megtanulni. Elvégeztem két tanfolyamot, kipróbáltam magam több szerepkörben is. Felvettek az egyetemre, és ki is rúgtak onnan. Voltam munkakereső is, meg büszke szingli. Született két unokahúgom, de elvesztettem Apukámat. Kötöttem több új barátságot, és sok ismerőssel lettem gazdagabb. Kifizettem a diákhitelem. Igazi mélypont a 2016-os esztendő volt, de a rossz széria szerencsére nem tartott sokáig, mivel a legjobb évemnek viszont a 2017-et tekintem.

Mondanám, hogy nem változtam az idővel, de ez nem lenne helytálló. Elég, ha csak azt nézem, hogy rövid hajam lett. A punk, de a felnyírt stílus is ki van már próbálva. Belsőleg azt gondolom, hogy határozottabb lettem, pontosan ismerem és ezzel együtt meg is húzom határaimat. Spirituálisabban gondolkodom, de toleránsabb is lettem. Kiforrt az írás-, és a beszédkészségem. Elfogadtam magamat, és büszke vagyok a testemre. (Ezt több alkalommal meg is mutattam már.) Néha azért persze még akad meredek ötletem, az átlagnál bátrabb tervem, és elrugaszkodott álmom, de alapvetően érettebb lettem. Sokáig tartott teljesen leszámolni az alföldi, kisvárosi identitásommal, de mai napig azt mondom életem egyik legjobb döntése volt ez a költözés. Most sem tennék másként, 2011. szeptember végén ugyanígy összepakolnék, és elindulnék ÉLNI.