"Az élet akkor kezdődik, amikor nem tudom mi lesz."
==========
Hamvas Béla

2009 februárja van. Hamarosan 22 éves leszek. Nem kis tervem van, mint sem, hogy visszaköltözöm Pécsre. Nem tudom mikor, meg hogyan, de majd egyszer, ha lesz erre pénzem. Most még igazából rendes munkahelyem sincs, két éve alkalmi melózom. Pár hónapja lett egy rendes főállásom, erre a próbaidő alatt meg is szűnt a munkaviszonyom. Szóval nem túl fényes a helyzet, de hát fiatal vagyok, enyém a világ és kisebbel nem is érem be. Viszont ha igazán őszinte lennék magamhoz, akkor látnám, hogy még éretlen vagyok ahhoz a párkapcsolathoz, ami a bal oldalamon van. Hiszen a fejemben minden én, és nekem mondatokkal kezdődik. Nyoma sincs itt komoly elköteleződésnek, feszélyez az együttélés, na meg a szülőktől való "papucs távolság". Közben egyre nagyobb mértéket ölt a pénztelenségem, mondjuk úgy, hogy a bevételem a nullát verdesi. Diákhitel részleteket nem fizetem... majd máskor. TB-t szintén... úgyse tűnik fel az senkinek sem. Ezek ilyen sokadlagos apróságok számomra, igyekszem túllépni ezen. Meg hát majd lesz valami. Ezt sűrűn mondogatom, és most csak élvezem az életet. Álmodozok, tervezgetek, és élem a húszas éveimet.

Végül is lett. Megszántak, és az egyik -szegről végről- rokonom lett a főnököm. Rendes, bejelentett, részmunkaidős állásom lett. Vége lett az alkalmi melózásnak. Ez biza fix bruttó pár ezer forint minden hónapban. Nevezhetjük nyugodtan szánalom ajándéknak, de nem különösebben érdekel. Tudom, hogy ez nem végleges, én egyszer úgyis Pécsen fogok élni. Most akkor napi két órát dolgozom, 14 órától 16 óráig, többi időben meg majd lesz valami. A munkakör nem igényel nagy szaktudást, olyannyira, hogy pár hét után rendre elkezdtem a munka idő felénél unatkozni. Feladatom legrosszabb esetben is 15:15-re kész volt. Időtöltés gyanánt kollégáknak segítettem, vagy ha nem feszített szét a munkakedv, akkor beszélgettem és vártam, hogy történjen valami.

Végül történt. 2010 október elsején előreléptettek. Hat órás munkakört kaptam. Valamivel komolyabb feladatok, és kevesebb unatkozás. Haladok, bő másfél év alatt meg háromszoroztam a munkaidőm, meg a fizetésem. Egyébként elkezdtem fizetni a hiteltörlesztőt, meguntam, hogy minden héten felhívnak a tartozás miatt. Az elmaradt TB-vel meg azt tervezem, hogy megpróbálom kibekkelni az elélvülési időt, már ha van ilyen. De hát miért ne lenne? Ha sűrűn mondogattom, akkor így is lesz. Pár év alatt elfelejtik, addig meg majd lesz valami.

Végül megint lett. Kezdem megszokni az új munkaköröm, meg kilátásba helyeztek pár hónap múlva egy nyolc órás munkakört. Hát jó, messze van az még. Erre úgy felpörögtek az események, hogy mikor szinte magamhoz tértem 2010. december 14.-e lett, és most írtam alá a MÁV-Start ZRT. által elém tett munkaszerződést.

Napjainkban.
Manapság az életem részeként jelen lévő bizonytalanság, és tanácstalanság kísértetiesen hasonló a fentebb leírtakhoz. 16 évvel ezelőtt sem láttam az apró részleteket, csak a nagy magasztosabb célomat. Most is pontosan tudom, hogy sikeres, jól működő önálló bisznisz a cél, és abból fogok megélni, ami igazán én vagyok: a tanácsadásból, az emberek megsegítéséből. Hogy ez pontosan hogyan fog megvalósulni, nem tudom még. Annyira nem, hogy éppen főállású vállalkozóból mostanában avanzsáltam át részmunkaidőssé. Vagyis a bevételem -mint korábban- szinte a nullát verdesi, de ugyanezt a kiadásaimról nem tudom elmondani, így valamerre mozdulnom kellett. Szóval a legnagyobb szégyenérzet közepette visszakullogok részmunkaidőbe dolgozni. Közben a vállalkozásom szolgáltatásait bővítem, folyamatosan képzem magam. Sok ezer forintot locsoltam el tanfolyam díjakra az elmúlt hetekben, hogy legalább a szakmaiatlanság miatt ne kelljen mindennap szembeköpnöm magam...
Viszont ahogy korábban, sok évvel ezelőtt, úgy most is teljesen biztos vagyok, hogy az én utam ez, szinte kézzelfogható formában látom, ahogyan a kis üzletemben Tarot tanácsadást, vagy épp energetikai kezeléseket és önismereti beszélgetéseket folytatok. Csak most erre pont annyi pénzem van, mint 16 éve elköltözni Pécsre. Akkor nem hogy lakást venni, de egy albérlet kaukciót sem tudtam volna kifizetni. Most kb. ugyanez a helyzet, csak nem lakásról, hanem egy üzlethelyiségről beszélünk. De a mélyen lévő, biztos tudat, meg ugye a majd lesz valami mantra ismét a legfőbb támaszom. Mondjuk örülnék, ha most nem bő másfél év alatt háromszorozom meg a bevételem...