megnéztem három évadnyit a szex és new york sorozatból. ezek után picsásra veszem a figurát, és az ellenkező nemet fogom kidumálni. mert ugye véleményem erről is van (de hát miről nincs?:) )
szóval egyik részben a nagy kérdés az volt, h ki menne el egy pasizási tréningre? ezen egyből elkezdtem agyalni, h ennek van értelme? működhet a dolog? (választ a blog alján keressétek).

akárki akármit mond ez nem megy mindenkinek egyformán. nem hasonlítanám pl a biciklizéshez. azt egyszer megtanulod és megy hosszabb kihagyás után is. de itt megy ugyanúgy egy hosszabb kapcsolat után is? vagy ugyanúgy megy fiatalon, mint idősebben? függ ez mentalitástól, és önbizalomtól is. de egyáltalán így, a 21. században már a csajok is kezdeményezhetnek? vagy maradjunk a megszokott rendnél és várjunk a férfira?
okos újságok, okos cikkei szólnak arról, h mit ne és mit tegyél ismerkedésnél. majd belefutsz a sokadik nem hozzád illő (esetleg egy bunkó, idióta) pasiba, így a sokadik sikertelen randi után, úgy gondolod, h nem neked való ez az egész (direkt kerülöm a 'pasizás' szót, mert ez is olyan, amitől alapból a hideg kiráz). szóval odamész egy ábránddal a tökéletes randiról, erre kapsz vmi egészen mást. peeeeeersze, jól van. elismerem: vannak kívételek, de azok vannak kisebb számban, mert túl sok sikeres randi után túl sok lenne az egy négyzetcentiméterre jutó boldog emberek száma.
és mindez rám vetítve mit jelent? vhogy ehhez sem tudok átlagosan hozzá állni. tudom kit keresek. van egy elképzelésem, és mint pár bejegyzéssel előbb kiderült szelektálok is rendesen, ezért az ideálért cserébe. és hát igen, különösebben sokat a keresés érdekében nem is teszek. tátott szájjal nem is, de azért várom, h csak úgy elém sodorja az univerzum őt. (képzeljétek el nyújorkba a sorozat szerint tényleg mindenhol (könyvesbolt, cipész stb.) egy szingli pasi áll randi felkéréssel. ez vhogy pécsen nem életképes dolog. na mindegy, eltértem a dologtól). sőt én hard fokozatra kapcsoltam januárban, ami azt jelenti, h nálam az ismerkedés törött foggal történik (egyben sérült önbizalommal). azt hiszem, h az vagyok, aki nem tudna megtartani, vagy lehet inkább nem érdemelne meg egy olyan tuti pasit. neee már, mindenki tudja miről beszélek: az olyan Pasit. (sajnálom srácok igenis nálunk, csajoknál is működik a kaszt rendszer). na félreértés ne essék, én hellyel-közzel elégedett vagyok a külsőmmel, de pontosan tudom milyen vagyok belsőre. pont emiatt mertem ezt kijelenteni. katasztrófálisan nyers és őszinte tudok lenni, és mindent meg tudok játszani csak magamat nem. ezért kerekednek az ismerkedések, az első randik elég visszásra. minek is adni a tökéletes csajt, h utána kiderüljön napokkal, esetleg hetekkel később, h az egész csak egy álarc volt? ha viszont magadat adod, akkor miért nem erre készülnek fel a pasik? ez egy ördögi kör.

szóval van olyan, akinek jól megy az ismerkedés? ha és neki jól megy, akkor miért nem talált még vkit? de ha nem megy, akkor ez lehet gyakorolni? talán a sikerhez kell egy adag ember-, és önismeret. de lehet elég a vakszerencse...
mindenesetre sok a megválaszolandó kérdés még szerintem. egyet biztosan tudok, h én már nem kergettek fehér lovas herceget (ne vicceljünk már, panelban lakom. ugyan hova is tenné a lovát az a szegény herceg?). itt is, mint mindennél annyi biztosan bejön, h ne görcsölj rá a dologra, mert azzal nem leszel előbb. soha nem lesz két egyforma pasi az életedben. pont emiatt erre felkészülni és mesterré válni az ismerkedésben szerintem nem is lehet. tehát végeredményben: veszett ötlet a 'pasizási tréning'...