Micsoda lendület, és micsoda várakozás övezte ezt az évet. Tudniillik, mi, 22-esek egy 22-es évet nagyon tudunk várni. Rajongani is tudunk, meg hatalmas álmokat/terveket szőni, amihez majdnem kevésnek is tűnt a 365 nap. Persze mindez volt januárban, közel 12 hónapja. Azóta kiderült egy s más, de ne szaladjunk ennyire előre...

Kívánok mindenkinek egy fizikailag, szellemileg is aktív(abb) évet, mert a semmittevés idén (különösen) nem fog minket előre mozdítani. Szívből, és a szívünkre hallgatva éljünk, és figyeljetek a kívánságaitokra. A belső iránytű mindenkinek megmondja idén merre kell menni.

Ezt kívántam magamnak, és minden kedves Olvasómnak is, erre az évre. Lássuk csak, hogy sikerült-e a szívemet, meg a szenvedélyemet követve haladni az utamon.

Az éjfél ismét a TV-toronyban ért, tűzijátékot csodáltam, és közben lábaim előtt hevert Pécs. A fények, meg a színek, meg alapból a város onnan olyan élmény, amit egyszerűen nem tudok megunni. Majd beültünk az autóba, és a kicsit rumlis, félig még költözéses hangulatú, de még idegen helyre megérkeztünk, és nekiindultunk a 2022-es évnek, meg úgy alapból a januárnak. Szerettem volna hamar megszokni az új albérletet, szerettem volna nem csak úgy ott lakni, hanem ÉLNI, de ez nem ment varázsütésre. Hétvégente függőként vártam, hogy mehessek Pécsre. Bármiért... Akármiért... Csak ott legyek. Végülis az év eleji lendület tartott, munka ügyben sokat utaztam, sok Somogy megyei városban megfordultam, de pár napokat Pesten is töltöttem. Emellett hó közepén (újra) tanulóautóba ültem, muszáj volt erre is időt fordítanom. Ez a dinamizmus folytatódott, hiszen februárban kezdődött a tréner képzésem, szóval gyakorlatilag mindig Pesten voltam. Ami egyetem idő alatt kimaradt, azt most pótoltam: életemben először koleszos lettem, a maga együttéléses, gagyi menzás kajás bájaival együtt, mindent megéltem. Igyekeztem az időmet hasznosan tölteni, tanultam, olvastam és sportoltam. Legfontosabb mégis az volt, hogy próbáltam magam függetleníteni a körülöttem folyó lelki harcoktól, és hiába az összezártság, megőrizni magamat, és a függetlenségemet is. Emellett szabadnapokon vezetni jártam, szóval fizikai, szellemi, és lelki szinten is kezdtem a maximumon lenni. Ám márciusban a helyzet továbbfokozódott, olyan szintre, hogy hétvégente már nem volt pécsi töltekezés, meg más különleges program sem. Kolesz képzéssel, szabadnap vezetéssel. Szerencsére a TRX kötelemet fel tudtam akasztani a közelben található kondiparkba, meg a salakpályán róhattam a köreimet, így teljes összeomlás elkerült, de nehéz heteim voltak távol a vackomtól. Így kijelenthetjük a koleszos időszakkal együtt megérkezett az idei év első mélypontja is. Április első napjaiban végeztem a képzéssel, és elköszöntem a koleszos léttől. Rendészeti tréner lettem, és nemsokkal a bizonyítvány kézhezvétele után már a tréningek szervezése, megtartása is elkezdődött. Komfortos volt, a körülményekhez képest, és szerettem is csinálni. Visszatértem az élethez, húsvétkor körbetekertük a Velencei-tavat, majd a hó vége már Mátrában ért, bepótolva az elmúlt hetek ínységes időszakát. Májusban rendszer lett a hetekben, tréningek tartása, vezetés délutánonként. Eljött az advent is, terveztem a születésnapomat. Kibéreltem egy nyaralót, meghívtam a barátaimat, és egy kertiparti keretében ünnepeltem. Volt ott csapatépítő feladat, társasjáték, kártyaparti, grillkaja. Eredetileg sok-sok évvel ezelőtt azt terveztem, hogy mikor harmincöt leszek, akkor Palkonyán a saját pincészetemnél ünneplek. Ezt a gazdasági helyzetem, az ingatlanárak, meg úgy alapból több más tényező is felülírta, de a piknik, szabadtéri szülinap, mint csapásirány, megvalósult. Ebbe a nyugalmas időszakomba érkezett meg a nyár, vele együtt a június. A munkahelyem szűknek bizonyult számomra, és minimális gondolkodási idő után, beadtam a felmondásom. Ezzel együtt a vezetést is kimaxoltam, mentem mindennap, hogy Apukám halálának évfordulóján sikeres vizsgát tegyek, és végre egy rózsaszín plasztikkártyával jutalmazzam meg magam. Szóval több oldalról is felszabadítottam magam, szerencsésnek és megállíthatatlannak gondoltam magam. Annak ellenére, hogy a július a munkaügyi központban ért. Fejest ugrottam a munkanélküliségbe, de most kivételesen nem aggódtam a pénz miatt. Tervezgettem a vállalkozásom, fejlesztettem magam, állásinterjúkra jártam, de közben a fentebb említett fogadalmamat megtartva, élveztem az életemet. Kényeztettem magam, úgy éltem, mint akinek nem számít a holnap. Hét hónap után, végre megérkezett az, amit egész évben hittem, hogy jelen lesz: az életöröm. Sok hónapnyi hallgatás után, ekkor írtam egy bejegyzést, miszerint nem tökéletes, mégiscsak szeretem azt, ahogy élek. Ez az érzés tartott még egy ideig, így soha jobbkor nem jöhetett volna az augusztus. A hónapot az Ördögkatlannal kezdtük, és ahogy elterveztem, saját autóval, elvezetve odáig, érkeztünk meg a szállásunkig. Annyira menőnek gondoltam magunkat, hogy végre nem egy heti cuccal, tömegközlekedve cihelődünk, hanem érett, harmincas nőkként ajtótól ajtóig utazunk. A fesztivál ennek a jegyében is telt, a jelenben levés, és az önmagunk szeretetére tettük a fókuszt. Azt és akkor, na meg persze úgy csináltunk, ahogy jól esett. Semmi rohanás, semmi kényszer, semmi aggódás, semmi szorongás. Gyakorlatilag innen egyből mentem a tengerre nyaralni, szóval különösebben a munkakeresésem nem foglalkoztatott. Volt telefonos interjúm bikiniben a tenger mellett, meg random küldtem önéletrajzot napozás közben is, de különösebben hó közepéig erre nem feszültem rá. Ez a lelazult állapot megjelent a következő írásomban is, miszerint lehet nem vagyok tökéletes, de azért igencsak jól jár velem a leendő munkaadóm. Ahogy lenni szokott, ebbe a belelazult állapotba, szeptemberre megérkezett az állás. Nincs kerete, nincs rendszere, sőt rendes határai sincsenek, és abszolút messze esik a vállalkozásom profiljától. (Sőt azt hiszem az eddigi munkahelyeim profiljától is, pedig abból azért van egy pár. - a szerk.), mégis láttam benne fejlődési lehetőséget, tapasztalat bővítést, és kihívást. Igyekeztem meghúzni a határaimat, kiismerni a kollégákat, a főnökömet, és próbáltam minél hamarabb kilépni a "Te vagy az új dolgozó?" szerepből. Sok mindent akkor csináltam először, elismertem a hiányosságaimat, és két hónapnyi laza állapot után, ismét kialakítottam egy (feszesebb) rendszert az életemben. Októberben több éves kihagyás után az úgynevezett Csajos wellness elnevezésű hétvége került megrendezésre. Az időjárás is kedvezett, a hangulatunk, és a saját magunknak csinált programok is tökéletesnek bizonyultak. Feltöltődés, és kikapcsolódás volt annak a négy napnak minden perce. Amire szükségem is volt, elnézve a novembert. Jártam a szülővárosomban, de ezen felül sokat voltam egyedül, nehezebben ment a munka, és sok időm feleslegesen ment el egy díjmentes képzés gyakorlati oktatásaira. Szóval több oldalról is a haszontalanság érzése érkezett hozzám, a napjaim csak nyomokban tartalmazták a korábbi életörömöt. Újabb nehéz időszak következett, ami decembert elnézve is kitart. Nem vagyok a helyemen érzés felerősödött, szétesett körülöttem (és bennem is) minden, elvesztettem a motivációmat. A borús, ködös idő nem csak a lakáson kívül van, hanem mostmár bennem is. A túlélésre játszom, meg arra, hogy jövőre jobb lesz...

Pár érdekesség még ebből az évből: változott 7633-ról 7200-ra az irányítószámom; elkezdtem három képzést, de azokból még csak egyet fejeztem be; voltunk Anya-lánya fotózáson; két autót is kaptam (használatra) fél éven belül; rendszeresen sportoltam, mégsem indultam egy versenyen sem; jártam pár külföldi országban, de hazai területen is felfedeztem új helyeket; legyártottam öt egyedi raklap polcot, de továbbra sincs kézügyességem a barkácsoláshoz; elvesztettem egy rokonomat, meg egy volt kollégámat, de pár új embert is megismertem; szert tettem pár jóslatra a jövőmmel kapcsolatban és erős útmutatásokat is kaptam az elkövetkezendő hónapokra.

Apukám halálával 2016 a lezárásokról szólt, majd az alföldi életem lezárása, és egy megváltozott én miatt 2017 a megújulást hozta el, 2018 a párkapcsolat kialakulása, és a szeretve lenni érzése miatt az érzelmek éve lett, majd 2019-ben az elmélyülés következett. Majd ezután felfordult a világ, mindenkinek több ideje jutott magára, ahogy nekem is, így a 2020 a személyes fejlődés éve volt. Tavaly a pécsi életemet elhagyva, elveszett voltam, olyan, mint az árnyékot adó lombkorona, meg termés nélküli csupasz fa, így 2021 a lombhullatás éve volt. Hogy ezután mit is mondjak az elmúlt közel 365 napra? Igazán, akkor voltam jól, amikor figyeltem magamra, és az igényeimre (értelemszerűen akkor voltam mélyponton, mikor erre nem szántam elég időt - a szerk.). Rendben voltam, amikor szeretettel fordultam magam felé, és kiléptem az automatizmusok köréből.

Figyelembe véve a hatos szám jelentését, meg a fentebbi sorokat:
Azt gondolom a 2022 a belső motiváció éve volt. Ennek a kereséséről, megtalálásáról, beteljesüléséről, vagy épp a hiányáról szólt mind a 12 hónapom.