érdekes volt, hogy akárkinek meséltem a portugál vendégeimet csak bizalmatlan hozzáállással találkoztam. kipakolják a lakást, elrabolnak, megemelik a rezsimet stb. elmaradt vhogy az a lelkesedés, ami nekem volt. senki nem mondta, hogy ez nagy poén és még jól is ki lehet ebből jönni (értem ez alatt a kapcsolatépítést, nyelvtanulást stb.)

nem várok akkora bizalmat és toleranciát, mint ami nekem van, de ijesztő volt ez az ellenállás. ennyire félnek az emberek? vagy csak bizalmatlanok alapból? esetleg zárkózottak, kényelmesek? maradjon minden úgy, ahogy eddig volt? újdonság kizárva? persze ezeket mind megértem, csak nem értek mindennel egyet. ha nem engedjük be a változást az életünkbe, akkor mitől várjuk, hogy bármi jobb legyen? persze lehet, hogy nem hoz jót a változás, de legalább megpróbáltuk...

viszont mindenkit megnyugtatok, hogy nem vittek el semmit, nem álltak órákat a víz alatt, nem aludtak lámpafény mellett, és nem raboltak el (bár azért össze voltam pakolva, hogy hátha mégis:D). nekem önismereti tekintetben is jó lecke volt. 3 éve egyedül lakom, és ezt már jól megszoktam. itt viszont tolerálni kellett, hogy ők alszanak mikor én nem, meg a rendmániámat kellett elnyomni. tudom, hogy kevés embernél vannak színsorrendben a ruhák, így egy leesett morzsát csak néztem, nem rohantam takarítószerek után. a vendégek kedvesek, aranyosak voltak és jobban beszéltek magyarul, mint én beszélek portugálul. tényleg semmi gond nem volt máskor is gondolkodás nélkül igent mondok hasonló helyzetre. nem akarnék egonak tűnni, de jófej házigazda voltam, és csak több lettem emberileg. obrigado Sonia e Rui :)