Kedves!

Elsősorban szeretném megköszöni, hogy részese voltam egy kis időre a szeretetednek. Imádtam a kedves üzeneteidet, jól esett, hogy támogattál és biztattál a vizsgáimnál. Pont ezekért akarom, hogy tud: nem ezzel volt gond. Egyszerűen én nem tudok elköteleződni, félek ragaszkodni máshoz. Ismerem magam, tudom, hogy pánikszerűen menekülök minden olyan helyzetből, ahol másik szívesen vannak. ők szerencsések, mert megélik az érzéseiket. velem nehezebb, nem tudok magamon kívűl mást szeretni. önbeteljesítő jóslatként előrevetítettem, hogy nekünk ez nem fog menni. Te csalódni fogsz és haragudni. Mint most például. Te mindent megtettél, én meg semmit.
A szerelmet én egy nagy zsáknak képzelem. Mindketten beleteszünk és ki is veszünk belőle. Te telepakoltad ezt, én meg csak álltam a zsákunk előtt döbbenten. Kivenni nem mertem belőle, belerakni viszont nem tudtam. Csak azt tudom biztosan, hogy nem lehetsz velem, nem lehetsz boldog mellettem. Nem tudtam telepakolni a zsákot, és nem tudtam neked azt, amire neked szükségesed lenne. És akkor mi volt ez a másfél hónap? Azt hittem, hogy meg tudok változni és ez most más lesz. De sem felnőni melléd (az érzéseid mellé), de sem változni nem tudtam. Nem azt mondom, hogy ne haragudj hanem csak arra kérlek, hogy érts meg. Elfogadni nem fogod, ezt tudom. Remélem azért idővel még a haragod, és a csalódottságod is elmúlik.

További minden jót és szépet Neked.