azt gondolom, h ennek a bejegyzésnek pont ma kell megszületnie. eddig sem, és valószínűleg ezután sem fogom ünnepelni a Bálint napot, szóval nem emiatt. (valahogy nem gondolom, h nekem a naptár szerinti napon kellene szerelmesnek lennem. amúgy is pont nekem jelentene vmit, aki a karácsonyt sem naptár alapján tartom?) de valahogy azt gondolom, h most kell mesélnem a "férfi ego"-val való találkozásomról.
sose voltam jó a segítség kérésben, mert azt gondolom, aki segítséget kér és fogad el az gyenge és életképtelen. ez meg az utolsó lenne, amit el tudnék viselni magammal szemben. lehetek ilyen bunkó, olyan szemét, de gyenge sose legyek. de erről bőven meséltem már korábbi írásokban, szóval senkinek nem lehet ez meglepetés. szóval most úgy adódott, h nem volt eszközöm és kellett olyan ember, akinek van és ért is hozzá. azt gondolom, ha rendelkezésemre állt volna az, gondolkodás nélkül neki estem volna a feladatnak, még akkor is, ha ehhez semennyire sem értek. azt gondolom végülis most sem hangzott el a segítséget kérek mondat a számból, felajánlotta én meg elfogadtam. persze jeleztem, h nem kérem ingyen és az utolsó tipli (így írják? kevésbé értek hozzá) árát is szeretném kifizetni, mert így még sincs szívesség illata és a lelkem sem háborogna. hát a franc nem gondolta volna, h ezzel ilyen érzékeny területre kerülök. a válaszai alapján (és a felkiáltó jelek száma alapján) úgy gondolom, h ezt gyorsan felejtsem el. azt gondolom, h ez olyan íratlan törvény, h a nő a halandó és a férfi kisegíti. ezt vagy elfogadom, vagy jobb ha világgá indulok. itt jegyzem meg azonnal, rohadt nehéz ezt elfogadnom, hisz mint kiderült a napokban: alfa-nő vagyok (vagy mi a divatos kifejezés erre) :)
szóval önismeretem következő házi feladata: fogadjam el a férfi egot. létezik, és nem tudok mit tenni ellene. /hogy honnan tudom, h létezik minden férfiben? most egyszerre hördült fel mindenki, hogy: neeeem, nincs is ilyen, h férfi ego.../ amúgy a nők megsegítése után azt gondolom, h legutóbb akkor találkoztam ezzel a sértett önérzettel, amikor szakítást követően korábban kapott ajándékokat akartam visszaadni. na az még egy ilyen aknamező, hogy gyenge lelkű nőknek nem ajánlott. szerintem ezzel semmi gond nincs, de erről mást mond az a bizonyos ego. mondjuk ezt sem értettem meg azóta se, inkább elfogadtam csak. szóval épp mindenki szerelmesen posztol a neten, addig én küzdök a férfi egoval (és annak elfogadásával). de azt gondolom a vágyott harmónia ott kezdődik, h ezzel az urak nem élnek vissza és a nők meg elfogadják...