napokban többen is megkérdezték, hogy van-e valaki az életemben. mert mint mondják: illene már. vége a vizsgaidőszaknak, időm lehetne rá /tudjuk, ha kirakózni volt időm, akkor erre is kellene lenni/. szóval több, egymástól független ismerős kérdezte meg, de egyiknek sem tudtam mit mondani, mert igazából nincs, de lehet van. ez így egyszerre. biztosan csak azt tudom, hogy ki van elrakva a lelkem egy zárt részében (hozzá kapcsolódik minden hirtelen érzésem: hirtelen jött, és hirtelen a mélyről). de emellett nehéz eldönteni, hogy mások miért vannak az életemben. vagyis inkább a valóságot, és a tényleges dolgokat nehéz meglátni. mert az eszed tudja, de a lelked zavarodott. nem nézed azt, hogy akár lehetne valamennyi jó időszakod vele. lehet nem is tudja, de Te már kész forgatókönyvet kitaláltad. akaratlanul is az ugrik be, hogy "mi van akkor majd, ha ...?". erre a kérdésre koncentrálsz és túlgondolsz mindent. benne vagy egy ördögi körben és nem tudod mi legyen. mindegy miről beszélünk, (nős/gyereke van/foglalt/idősebb stb.-bármi amitől kizáró körbe került), de mégis törődik a lelkeddel. de közben Te teszel oda olyan tulajdonságokat, ami lehet nincs is ott. sőt egyenesen ráaggatod azt, ami hiányzik az életedből. utána kiderül, hogy nincs benne minden ezek közül. nem is nézett "úgy" vagy csak szimplán "azt" ő nem úgy értette és újra csalódsz. Idővel megint felbukkan valaki, megint idealizálod, megint csalódsz és így tovább míg világ a világ. hogy lehet ebből az ördögi körből kiszállni? ez egy jó kérdés. ha rájövök a válaszra, majd elmesélem...