napokban arról beszélgettem nagynénémmel, hogy van-e mellettem valaki. a válaszon nem lepődött meg, inkább az indokon. "nincs, mert mindig rosszul választok" - hangzott a válaszom. visszagondolva volt már olyan, hogy iskolát, frizurát, vagy munkahelyet is, de főleg társat magam mellé. foglaltak, vagy elérhetetlenek, vagy esetleg csak alapból nem illünk össze. különös érzékkel tudok beleválasztani a Napfény tolvajokba. hiába futok ebbe bele mindig, még most is nagyon lassan jövök rá, hogy a ragyogás hiánya nem miattam van, hanem (mint a nevük is mutatja) ok lopják el a napfényt. de a legijesztőbb, hogy ennek ellenére továbbra is tartani akarom velük a kapcsolatot. újra és újra bizonyítani akarok, hogy több vagyok, mint gondolnák.
ezek után elgondolkodtam, hogy meg tudok tanulni "jól választani"? ha a pályaválasztásra felkészít az iskola, akkor a párválasztásra ki tud felkészíteni? minden középiskola a hagyományos középszintű érettségire készít fel, de hol tudok párválasztási érettségit szerezni?
azt mondják a nők érzelmi életét befolyásolja az édesapjához fűződő viszonya. ebben végülis lehet valami: hétfőn kellemes húsvétot kívántunk egymásnak és közvetlenül ezután jól összevesztünk. húsz perc kiabálás, meg a kellemes ünnepek. ennyi. gyerekkoromra ebből a szempontból nem emlékszem, de jelen helyzetben azt érzem vele kapcsolatban, hogy elviszi az energiám. szeretem, mert az apukám, de a határozott és nyers énem miatt tőlem kapja a legtöbb negatív véleményt is. nyugi, nem gondolom azt, hogy életemnek ezt a részét jól kezelem. családfa állító, meg pszichomókus remekül tudna rajtam keresni. de egyszerűen nem tudom nem elmondani a véleményem, amikor nem értek vele egyet. utána ő hátrál és hagyja annyiba az egészet. lássuk be, tökéletesen ismétli magát az élet; minden férfi, aki az életembe van vagy elviszi az energiám, vagy el (meg be is) ijed tőlem. szóval lehet nem rosszul választok szimplán az apa minta miatt van a sorsom így megírva. mondjuk neki állhatnék ez ellen lázadni, de hamarabb lesz, ha inkább elfogadom és berendezkedek a páratlanságra (még mindig nem gondolom magam egyedülállónak, az olyan lesajnáló). korábban kifejtettem már a páros kontra páratlan elméletem (ha elfelejtetted, itt tudod újra olvasni), ami úgy látszik még mindig érvényes. tehát nevezhetjük rossz választásnak, téves apamodellnek, vagy előre elrendelt dolognak, de a lényeg ugyanaz. ha páratlan vagy, az is maradsz...