Az embereknek az a képessége, hogy kivárjanak egyre jobban csökken. Instant kávé, gyors étkezdék, online társkeresés mind azt erősítik bennünk, hogy mindent azonnal megkapunk. Készen van, nem kell semmire sem időt áldozni. Hozzászoktunk az azonnali válasz reakciókhoz, talán már nem is tudunk (vagy nem is akarunk) késleltetni és várni. A mesékben igazi kihívás a hercegnek a király kisasszonyt meghódítani, valóságban meg bolondnak nézik emiatt az embert. Így lehetséges, hogy pár randi után már kapcsolatról beszélünk, de még bőven azelőtt, hogy megismernénk a másikat. Igent mondunk valamire, aminek a döntése talán meg sem született bennünk.

Borzasztó türelmetlen ember lévén azt hiszem én is így működök. Utálok várni, és a kételyektől a hajam kitépem. Első kapcsolatom konkrétan másfél randi után "komolyodott meg" annyira, hogy második párkapcsolatos napunkon már együtt aludtunk. Hamarabb lett a Te és Én felállásból Mi, sokkalta hamarabb, mint ahogy mostani fejemmel már csinálnám. De nem is kell ennyire visszamenni az időben: nem is oly régi példa mutatja cirka két hét alatt hónapokat tudtam megélni valaki mellett. Vagy ha valaki egy napon belül nem reagál rám, vagy az üzeneteimre képes vagyok sötét gondolatok kíséretében leírni az illetőt (ehhez sem kell sokat visszamenni az időben). Barátaim mindig elmondják, hogy sokat agyalok és tervezek. Meg persze szólnak, hogy végre éljem meg a pillanatokat különösebb gondolkodás nélkül. Sokszor elé megyek a dolgoknak, kész forgatókönyvet gyártok magamba, hogy utána ha máshogy alakul piszkosul tudjak szenvedni. Ahelyett, hogy hinnék abban, hogy aminek meg kell történnie meg fog, és akinek jönnie kell jönni fog. Nyugodtabb napokon nem is értem, hogy miért jó nekem napi rendszerességgel türelmetlenkedni. (Most például fényképeket várok türelmetlenül, és 28.-a estig konkrétan minden szabad percet betábláztam. Pffff. Na erről beszélek. Mindig találok valamit, amit nagyon várok, vagy amire nagyon készülök.) De ismét pozitív a dolog, mert ezt is felismertem és akarok tenni ellene. Sőt külön hálás vagyok az Univerzumnak, hogy ezt a hiányosságomat újra és újra terítékre teszi. Meg kell tanulnom végre, hogy az elfogadás nyugalmat és megelégedettséget ad, és elhozza a változást az életembe.