Nem tudom kikerülni, karácsonyi lázban ég már mindenki. Hirtelen égető szükségű lett az elektromos cikkek és a tartós élelmiszerek vásárlásra (két napig nem lesz bolt nyitva. Világvége, ez egyértelmű). Ennek ellenére engem továbbra is kiráz a hideg ettől. Ha nem lenne sok száz kilométerrel arrébb egy csöpp unokahúgom -akinek ez most fontos-, akkor valószínűleg antikarácsonyi vacsorát ennék egy "emberekethalomralövős" film előtt a kis vackomba. Így viszont villám látogatok Prágában, mert most a család az első a saját nyugalmam helyett. Viszont azért ahhoz tartom magam, hogy karácsonyfát nem állítok idén sem. Akkor fogok, mikor majd a párommal töltöm kettesbe a Szentestét. Én díszítem a fát. Ő meg beleszól. Ezen összeveszünk. Majd kibékülünk. Igen, pont úgy.

Elkalandoztam. Jogos a kérdés: mégis mi a bajom van ezzel az ünneppel? Pontosan az, ami a Valentin nappal is. Előre megmondják, hogy mikor kell túlcsordulni szeretettől. Sőt a karácsonyra mindent ráhúznak. Adakozz! Jótékonykodj! Szeress! Békülj ki! Csak mert karácsony van. Ez nálam nem így megy. A karácsony szinonimája a szótáramban a nyugalom. Pihenek. Olvasok. Borozom. Habos fürdőt veszek. Filmet nézek és a kanapénál messzebb nem megyek. De sajnos az év végére a vasút&egyetem kombó mindig tesz arról, hogy csak a túlélésre játsszak. Újra és újra azt hiszem, hogy év végére lazítás lesz; hogy vége a hajtásnak. Erre a nagy fr.ncokat, kidolgozom még a lelkem is. Tudjátok. Csak mert karácsony van.

Emlékszem gyerekkoromban milyen csuda volt minden. Apukámmal és Bátyámmal díszítettük a fát, míg Anyukám -egy hadseregnek elég mennyiségű- vacsorát gyártott. Szenteste már a Szentnappallal elkezdődött. Izgatott készülés, sutyiban ajándék csomagolás stb. Utána egyik napon az egyik nagyszülő, másik napon a másik nagyszülő vizit. Rokonok, és finom ebédek mindenhol. Ettünk, játszottunk, beszélgettünk és örültünk. Egymásnak. Az ajándékoknak. A csillagszórózásnak. Majd évekkel ezelőtt átalakult a családom felállása. Sőt. Összeköltöztem egy rendőrrel. Anyukám, majd én is a vasútra kerültünk. Sógornőm meg az egészségügyben helyezkedett el. Vagyis elég magas lett az egy főre jutó egyenruha mennyiség; nálunk nem állt meg a munka decemberben. Így volt, hogy novemberben, de volt, hogy január végén ünnepeltünk. Bár kellemes nosztalgiával gondolok vissza minden karácsonyomra, mégsem varázsol el engem ez. Lehet, ha egyszer igazán felnövök majd akkor értékelni fogom a karácsonyt (is)...