Naptár szerint még csak az ősz utolsó napjainál tartunk, mégis már csípős a hideg. Leheletem látszik, és tipikus „hóesés előtti illat” terjeng a levegőben. Lassan egy hónapja már itt dolgozom, de csak most csodálkoztam rá igazán az udvarra. Ha lent van több osztálynyi gyermek, akkor olyan kicsinek tűnik az egész. Ezzel a gondolattal sétáltam körbe, majd álltam meg a mászókától nem messze. Körülöttem az alsó osztályosok kipirult arccal rohangáltak. Lehetetlenség volt egy idő után követni, hogy épp ki a fogó. Örök érvényű szabály ebben a játékban, hogy ha „házban vagy”, akkor nem kaphatnak el. Ott biztonságban vagy, bármi történjen is. Szerintem ez a pihenő idő legális megfogalmazása, amit tegnap az ebédszünetben folyó játék alatt én képviseltem. Megkérdeztem, hogy miért én lettem a ház, erre egy kilenc éves fiúcska magától érthető módon csak annyit mondott: most már Te is tanár vagy, ezért lehetsz a ház.
Majd elszaladt, és játszott tovább. Pár perccel később becsengetés, sorakozó és mindenki ment a következő órájára. Nekem aznap már nem volt több helyettesítésem (A hetedikesek legnagyobb örömére. Úgy alakult, hogy a felügyeletem alatt több tárgyból is írtak a héten. Jelezték is, hogy ne vegyem a lelkemre, de nem gond, ha többet a héten már nem megyek hozzájuk órára.), így én még kicsit kint maradtam az udvaron. Vagyis egészen pontosan benne maradtam a gondolataimban. Elmúlt pár nap tökéletes tükröt tartott az érzelmi elakadásomról, pontos képet kaptam arról, hogy hol tartok az életemben. Nem mennék bele komolyabban a részletekbe, így maradjunk annyiban, hogy továbbra is sajátosan, de legalábbis elég állhatatosan védem mindenkitől a világomat. Ahogyan a fogócska idejére a másodikosoknál a szünetben, úgy a magánéletemben is stabil lábakon álló "házat" képviselem; de az utóbbit viszont csak saját magam számára. Olyan vagyok, mint a klasszikussá vált mesében a róka. Vágyom az összetartozás lélek emelő érzésére, belevesznék a biztonságot adó ölelésbe, de míg nem vagyok megszelídítve, nem tudok senkit beengedni a "házamban".

Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra. - Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)

Nem tudok teret adni senkinek, míg nem vagyok abban teljesen biztos, hogy erre lenne szükségem. képes lennék erre. Személyiségfejlesztés jó ideje életem része, és azt gondolom, hogy elég magas érzelmi intelligencia jellemez. Jó úton haladok, de néha nem árt megállni és összegezni. Az eddig kapott leckék mind a hasznomra válnak, és lesz idő, mikor pont ezek miatt lesz könnyű engem szeretni. A mostani egyedüllétben megszerzem a megfelelő önismeretet, önbecsülést és önszeretetet is, hiszen még van hova fejlődnöm, mint ahogyan az a héten kiderült. De érzem, hogy van Valaki, aki végre megszelídít, és hamarosan -játékon kívül is- azonos "házban leszünk". 

Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele. - Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)