Hagyományosnak mondhatók már az évértékelő írásaim. Tudom, tudom, nincs is még vége a 2018-nak. De idén is úgy alakul, hogy az év vége kalandosabb lesz az átlagnál, így ismét előrébb kellett hoznom ezt. Viszont muszáj egy kisebb kitérővel kezdenem, ahhoz hogy írás végére megtudjak érkezni a jelenbe. Úgy alakult, hogy a 2016 a lezárások éve lett, soha előtte nem tapasztalt mélyrepüléssel, majd 2017 viszont ezzel szemben a megújulás éve volt, tele megvalósult régi vágyakkal. Két ennyire szélsőséges év után, nem tudtam pontosan mire is készüljek idén. Spirituális mókus lévén első körben is számmisztika alapján prognosztizáltam, de az év első napján történt, és megélt dolgok is elég jó képet adtak a következő 364 napra. Szóval január elsején többek között ezt írtam:

Kettes év lesz: nehéz, érzelmekkel, és lelki csatákkal teli 12 hónap következik. Most nem hisztek nekem, de hamarosan pontosan érezni fogjátok miről beszélek. Gyűlölet, harag, szerelem, megbocsájtás, félelem stb. Jön minden, ami igazán szélsőséges érzelem.

Pontosan emlékszem még erre a napra. Hideg nem volt, de esett az eső szinte egész nap. Egyedül voltam itthon, és az éjfél sem hatott meg különösebben. Hogy mégis mit csináltam újévkor? Futottam jó pár kilométert, és sírással töltöttem a nap nagy részét. Hamar vége is lett az elsejének, zokogástól felpuffadt szemekkel, teljesen kimerülten, de kicsit megkönnyebbülve korán elaludtam. Viszont ezután már biztosan tudtam, hogy az érzelmek teljes skáláját meg fogom élni idén.

Januárban elvesztettem egy barátomat, elég csúnyán összevesztünk. Emiatt szomorú és csalódott voltam. Februárban demotiváltan, és betegen újraterveztem az életem, belekezdtem egy nagyszabású projektbe. Megismertem pár érdekes embert. (Akad közölük egy, aki mai napig az életem fontos része.) A valóság túlszárnyalta a terveimet, emiatt viszont elég tanácstalan és zavarodott voltam. Tavasszal elutaztam Párizsba, kiszakadtam ebből a tanácstalanságból és ismét munkahelyet, meg életritmust váltottam. Közben nagyon lassan, de megnyitottam a lelkemet, és elköteleződés mellett döntöttem. Régen nem tapasztalt biztonságot találtam, vagyis megnyugodtam és lelassultam. Nyáron az utazások mellett az önismeret kapott helyet az életembe. Szinte mindennap ért valami új felismerés, és addig ismeretlen érzés, amit meg kellett tanulnom kezelni. Mind a kapcsolatok terén, mind az élet más részén újabb és újabb kihívások jöttek, amikre nem volt receptem, és emellett a múlt szele is megsuhintott, így idén először ekkortájt igazán kétségbeesettnek, és elveszettnek éreztem magam.  Szeptembertől a pénzkeresés, és a rengeteg túlóra tette ki a napokat. Edzéseket ugyanúgy mellőztem, mint a barátaimat. Blogom is kényszer szüneten volt. Mérhetetlenül fáradt, és örökké álmos voltam. Bizonyosan ez az időszak kellett ahhoz, hogy novemberre pontosan tudjam mit akarok elérni jövőre: Ismét tele lettem tervekkel, és persze ehhez tartozó lendülettel is, így elindultam megvalósítani azokat. Céltudatos, és e mellé még magabiztos is lettem. Decemberbe még egy pozsonyi mini kirándulás, meg egy nápolyi hosszabb nyaralás lett beszuszakolva. Emellett még természetesen a már megszokott túlórák is nehezítik majd a hónapot, így tényleg kevés esélyt láttam arra, hogy leüljek és nyugodtan kiértékeljem az évemet.

Nem mondom, hogy könnyű volt. Sőt, azt se mondanám, hogy tetszett ez az év annyira, hogy újra végig akarjam csinálni. Voltam fent is, de voltam lent is. Elég sok új ember/érzés/terv lett az életembe. Viszont amennyire hadakoztam ezek ellen, ugyanannyira hálás is vagyok értük. Kézzel fogható eredményeket továbbra sem tudok felmutatni, viszont a lelkem sokkalta gazdagabb lett, így kimerem jelenteni, hogy nekem a 2018 az érzelmek éve lett.

Más értelmezések szerint 2017 az újrakezdés, 2018 az útkeresés, viszont a 2019 az elmélyülés ideje lesz. És pontosan mit mondanak a számok jövőre? Hármas év lesz, vagyis a kreativitás, és a kommunikáció a fő csapásirány 2019-re. Ezek után kíváncsian várom az Olaszországban töltött január elsejém mennyiben erősíti ezt meg.