Ha Telihold lenne, könnyebb lenne. Tudnám mire fogni. De még az sincs, szóval tényleg nem tudom mitől van ez. Füstül az agyam, lassan felrobban. És ezt az elfogyasztott koffeintől függetlenül érzem. Azt tudom, hogy valami lesz. Vagy már van?! Átalakulás, manifesztálás, esetleg teremtés? Nem tudom. Tényleg nem tudom. Első körben is szabad vasárnap lévén szerettem volna egy témát feldolgozni/cikket írni, majd a könyvemhez is gondoltam, hogy írok pár feljegyzést, de ebből semmi nem lett. Se cikk, se könyv új fejezete. Végül elengedtem az irányítást, az ujjaim maguktól ütik le a betűket, teljes kontroll nélkül. Valami csak lesz ebből. Lennie kell. Hiszen coach pálya felé kacsingatok, másnak segítek, akkor csak sikerül ennek az állapotnak is nevet adnom. Na akkor lássuk, ilyen se volt még: beszélgetés saját magammal, ráadásul vágatlan verzióban. Ennél rosszabb már nem lehet.

Hogy vagy? El tudod mondani, hogy mit érzel?
(Ez lenne az első kérdésem? Komolyan, így indítok? Szépen vagyunk, pont ezt nem tudom, erre in medias res módjára egyből ezzel indítok. Nehéz beszélgetés lesz ez így.) Délelőttöm abszolút nem a tervek szerint alakult. Azóta a lakásom káoszban van. Jelenleg a folyóson van egy járat, ahol lehet közlekedni. Szóval az elméletem szerint, amilyen a vackom, olyan a lelki állapotom, így nincs is több kérdés.
De van. A fentebb említett káosz végleges? Szerinted lehet rajta változtatni?
(Mindig ilyen idegesítő vagyok?) Semmi nem végleges. Nálam meg főleg. Szóval átmeneti természetesen, ha lesz  például polc, akkor a dolgok a helyükre kerülnek. Azt várom már nagyon. Egy könyvespolc az egész, de mégis izgatottan keresgéltem az interneten, hogy milyet szeretnék. Szeretem az új dolgokat a lakásban. Mindig frissülnek az energiák az ilyenkor. A lomtalanítás is jó érzéssel tölt el. Kinőtt ruhák, romlott dolgok stb. kidobása igaz meló, mégis kellemes időtöltés. Farmerjeim nagy része már szakadt, foltozott, és többet járt varrónőnél, mint az utcán, mégsem tölt el megelégedéssel, ha veszek egyet. Bezzeg például egy illatos gyertya, vagy egy képkeret vásárlása mosolyt csal az arcomra.
Kicsit elkanyarodtunk, de ez sosem rossz. Míg írsz, nagy gond nem lehet. A végére összejön valami izgalmas, akkor meg pláne. Nyughatatlan természet vagy, de van valami, ami most kicsit lenyugtatna?
Most kevést esélyt látok erre. Kifejezetten jól esik, hogy a fülhallgatóból szól valami teljesen vállalhatatlan zene. Sírva röhögnél, ha hallanád. Nem csak írói  túlzás, tényleg vállalhatatlan. ... Igazából nem tudom, hogy most a nyugalom-e a leghőbb vágyam. Szeptemberben elég sokat vegetáltam, céltalanul, csak léteztem. Legutóbbi bejegyzésemen meg is látszik ez. Októberre is rányomta a bélyegét. Nem volt az se jó, szóval akkor inkább jöjjön ez: érzem a vesztemet, de kezdem élvezni.
Veszted? Esély sincs a jóra? Azt gondolod, hogy innen csak rosszabb lehet?
Dehogy. Rossz szó használat volt ez, amit most ünnepélyesen ki is javítok nehogy rosszul maradjon meg. Érzek valamit, ami nem feltétlenül kellemetlen érzés. Inkább csak ismeretlen, beazonosításra váró. Mert biztos van neve, csak még ismeretlen számomra. Tudod olyan, ez mint egy kódfejtés. Vagy inkább egy rejtvény. ... Mindenkié, vagy csak az én agyam van a jelekre kalibrálva, azt nem tudom. De mindenhol látom az összefüggéseket, minden jó vagy rossz, de jel, esetleg javaslat az élethez. Nálam nincsenek véletlenek, hiszen minden okkal történik. Ezerféle mögöttes tartalmat tudok bármihez hozzákapcsolni. Egy komplett használati útmutatóval a fejemben élem túl a mindennapokat. Néha tényleg azt gondolom, hogy közel a teljes megbolondulásom; néha viszont kifejezetten hasznos, de van, hogy szórakoztató tud lenni ez. Most bízok a legjobb esetben, és datáljuk későbbre a pszichiátriai elvonulásomat.
Vagyis?
(Csakis. Hülye kérdésre, hülye válasz. Mit vagyis? És én akarok emberekkel foglalkozni?) Vannak vágyaim, terveim. Újra. Kicsik? Hát persze... hogy nem. Sose álmodtam kicsiket. Nem tetszik a megfogalmazás. Valahogy az álmodozás most nem passzol. Gondolkodom. ... Gondolattal teremteni, na ez már helyénvaló. Hogy boszorkány vagyok, az már régóta biztos. Vannak úgynevezett flash-jeim. Félreértés ne essék, nem jövendő-mondó vagyok, csak vannak képek, amik egyszerűen bejönnek a semmiből és bent maradnak a fejembe. Van hogy novemberre terhességet láttok valakinek, két évvel később valóban így van. De láttam magamat tűzoltás közben is, erre mondjuk több évet kellett várnom, mégis ott voltam, Isten háta mögötti településen oltottam a víkendházat. Most kettő ilyen „képem” van magamról. Megvalósulás idejét ismét nem tudom, de ezek közül egyik sem kapcsolódik az elmegyógyintézethez, ezért vagyok bizakodó.
Jobb már? Zsizsegnek a sejtjeid még? Ha már említetted a jeleket. Könyvespolcnak mi a szimbolikája?
(Jobb? Nem tudom, hogy ez a jó szó-e. Na igen, a könyvespolc. Tudtam, hogy leragadok itt.) Ez nem múlik el egy szempillantás alatt, hiszen a könyvespolcom sincs még meg. De! a változás itt van. A polc is meg meg van tervezve. Eljön, csak be kell engednem. Most már tudom, hogy felkészülni akartam „erre”, de nem tudok, és lehet nem is kell. ... Azt hiszem most már tudom. Ez a várakozás izgalma.

Ez lett az egyik legfurább bejegyzésem szerintem, de legalább lett neve a bennem rejlő érzéseknek. „De megkeressük azt a kislányt hol lakik? Hát adjál kölcsön ötven pengőt holnapig.” Anna-féle coaching off.