Napokban egyik kedves barátom azt mondta, hogy nem voltam én ilyen régebben. Akkor csak elbagetizáltam a témát, de lehet mégis csak igaza van. A tegnapihoz hasonló reggel már nagyon régen nem volt. Hiába alszom meg a 7-8 órákat, mégis nehezen és fájdalmasan ébredek. Szabadnapokon van, hogy a lakást sem hagyom el, és a folyamatos fáradtság érzése már a sport rovására megy. Testileg és lelkileg is kimerültnek érzem magam. Demotivált és ezzel együtt színtelen is lettem. Felborult a hónapok alatt kialakított egyensúly, sajnos már a hippi-hétvégéink sem tudnak annyira feltölteni, hogy az hosszabb ideig kitartson, és átsegítsen a nehezebb reggeleken. Úgy alakult éppen a társulásunkban is nehézségek adódtak. (Erről részletesebben itt tudsz olvasni.) Múlt héten azt éreztem, hogy az életében most nem tudok jókor és persze jó helyen sem lenni. Jeleztem is efféle aggályaimat, ami utólag belegondolva inkább hatott számonkérésnek, mintsem valódi megoldás keresésnek. Minden fogalmazási képességem is megfakult, így lehet nem jól kommunikáltam Felé, hogy ismét mekkora szükségem van Rá. Úgy néz ki a a történelem ismétli önmagát, hiszen megismerkedésünkkor ugyanilyen lelki állapotban voltam. Ahogyan januárban, úgy a múlt héten ismét a „menekülés” mellett döntöttem, és vettem egy újabb repülőjegyet. Utazásra, és az azzal járó álomvilágra szavaztam inkább. Valóság ismét túl fájdalmas és nehéz, így maradt a könnyebb út. Decemberben öt nap Olaszország, csak azért, mert amit szívem szerint tennék, arra most még nincs lehetőségem. Pontosan tudjuk milyen vagyok: kompenzálok, és csendesen szenvedek, amíg meg nem tudom valósítani a vágyaimat. Remélem ennek az időszaknak ez most már a legalja...